Musorujsag
Élő Eredmények

Nem Hamilton-kompatibilis a Mercedes – „Még nem szembesültem ilyennel”

Nem Hamilton-kompatibilis a Mercedes – „Még nem szembesültem ilyennel”

Autosport
Van egy alapvető problémája a Mercedes idei autójának, amivel Lewis Hamilton nem boldogul. Bevallása szerint még nem szembesült ilyesmivel. Ezt kérte számon, amikor arról beszélt, hogy nem hallgatott rá a csapat a télen?

Nemcsak a köridők, a kijelentések is nagy különbséget mutattak Lewis Hamilton és George Russell között Szaúd-Arábiában. A fiatalabb brit egész hétvégén fölényben volt csapattársával szemben, és az autójukat is teljesen másképpen értékelték.

Az időmérőn és a versenyen is 4.-ként végző Russell lelkes volt és magabiztos, a szombaton 7., vasárnap 5. Lewis Hamilton frusztráltnak és tanácstalannak tűnt. Hamilton arról beszélt az időmérő után, hogy bármit csinál, képtelen ugyanazt kihozni a W14-esből, mint Russell, és képtelen „eggyé válni” az autójával, nem bízik benne. Pénteken eközben kijelentette: nagyon nehezen vezethető az idei modell, pont, mint a tavalyi, és nem is jelent semmiféle előrelépést.

Russell ezzel szemben az időmérő és a verseny után is hangsúlyozta, ő elégedett volt a vezethetőséggel, ezért is volt jó formában. „Az autó érzésre jó volt. Nem ez jelenti a gyenge pontunkat, hanem a leszorítóerő hiánya” – utalt arra, hogy az aerodinamikai teljesítmény miatt lassúak, nem azért, mert birkózniuk kell az autóval.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

 

„Sosem voltam ilyen helyzetben”

Miközben Hamilton egy beállításbeli választásra vezette vissza a Russell-lel szembeni vereségét, a futam után ő és Toto Wolff is arról beszélt, a W14-esnek van egy alapvető sajátossága, ami elbizonytalanítja őt. „Messze vagyunk a leszorítóerő terén. Muszáj növelnünk, főleg a hátsó leszorítóerőt. Minél többet nyerünk ott, annál stabilabbá válik a hátulja, és annál magabiztosabban tudok támadni” – mondta a hétszeres világbajnok.

Majd hozzátette, ez még nem minden.

„Összességében úgy vélem, ennél az autónál, még ha változtatunk is rajta, van egy speciális dolog valaminél, amivel korábban sosem szembesültem. Sosem voltam ilyen helyzetben a korábbi évi autókkal. Ez teszi kényelmetlenné a helyzetemet. Keményen fogok dolgozni, hogy ez megváltozzon.”

Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton kiemelte, ez a sajátos probléma elsősorban akkor nehezíti meg a dolgát, amikor a határon kell lennie, vagyis inkább az időmérőkön. „Nagyon pengeélen táncol, amikor kilencvenöt százalék fölött vagyunk. Amikor versenyetapot megyünk, sokkal jobban kezelhető, kiszámíthatóbb. Még így sem tudok bízni benne a versenyen, de mindent megteszek, amit tudok.”

A problémáról Toto Wolff csapatfőnök is beszélt, igaz, ő sem konkretizált.

„Van egy alapvető gond, amivel nem elégedett, és azzal kapcsolatos, amilyennek az autó hátulját érzi. Ez olyasmi, amit nem lehet gyorsan megoldani.”

Hangsúlyozta, igyekeznek Hamilton kedvébe járni a fejlesztésnél. „A versenyzők a legfontosabb szenzorok az autón, és ha elmondják nekünk, mit éreznek, nekünk azt figyelembe kell vennünk.”

 

Ebben nem hallgatott Hamiltonra a Mercedes?

Hamilton azt már többször említette, hogy főleg az autó kiszámíthatatlan hátulja okoz számára nehézséget. A leszorítóerő hiánya tehető felelőssé azért is, hogy a kelleténél nagyobb ütemben koptatják a gumikat. Ez a hátsó tengelyt jobban terhelő Bahreinben domborodott ki igazán.

Lewis Hamilton és Fernando Alonso csatája (Fotó: XPB)

Felmerült azonban, hogy a Mercedesnek nemcsak a jelenlegi aerodinamikai koncepció jelent korlátot, hanem az is, hogy a versenyző valamivel előrébb helyezkedik el a gépben, mint egyes riválisok autóinál, és ez megköti a csapat kezét az egyensúly és a súlyelosztás terén is.

Hogy pontosan miről van szó, azt ugyan Hamilton és Wolff sem fejtette ki, ám az „alapvető probléma” megléte más fénytörésbe helyezi Hamilton Bahrein után tett megjegyzését arról, hogy ő már tavaly panaszkodott a mérnököknek az autó egy bizonyos problémájáról, de nem hallgattak rá.

Wolff Szaúd-Arábiában elismerte, csapaton belül voltak eltérő álláspontok arról, milyen irányban kéne fejleszteniük 2022 után, és Hamilton a végül választott irányt ellenző csoportba tartozott. Tekintve, hogy már a tavalyi W13-as karaktere sem „ízlett” neki, nem lenne meglepő, ha erre a problémájára célzott volna, amikor felrótta a csapatnak, hogy nem hallgattak rá. „Annyi autót vezettem már a múltban, tudom, mi kell egy autónak és mi nem” – hangoztatta a kérdéses interjúban.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak