Folyamatosan fékezte az elvárásokat az Aston Martin, és a Bahreini Nagydíj időmérő edzése megmutatta, volt rá oka. Fernando Alonso szabadedzéseken mutatott remeklései után szinte már az hatott meglepetésként, hogy esély sem volt a nagy meglepetésre. A zöld csapat nem tudott beleszólni az év első pole-harcába, meg kellett elégedniük az 5. és 8. rajtkockával.
Alonso 0,628 másodperccel maradt el az elsőséget megszerző Max Verstappentől, és mivel közben a Ferrari előrelépett a szabadedzésekhez képest, ez a második soros szezonnyitót jelent számára.
Téved azonban, aki azt hiszi, Alonsóban bármiféle csalódottság volt emiatt a leintés után! A kétszeres világbajnok elismerte, amikor tavaly nyáron aláírta a szerződését az Aston Martinnal, nem hitte volna, hogy ilyen eredménnyel indul a közös kalandjuk.

„Nem, egyértelműen nem! Ez hihetetlen eredmény! És az autó is az! Ez csak az alap, a projekt kezdőpontja. Minden új, és megvan az alapunk, amire építkezhetünk a következő hetekben, versenyeken.”
„Az ötödik helyről rajtolok az első versenyen. Ez egyszerűen hihetetlen! Minden pillanatot élvezünk, minden edzést. Folyamatosan úgy tűnik, hogy ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, de most végre itt vagyunk az időmérőn, és a legjobb ötben vagyunk, harcolunk a Ferrarival, a Mercedesszel. Ez nyolc hónappal ezelőtt elképzelhetetlen volt”
– mondta széles mosollyal Alonso az F1 riporterének.
Kiemelte, aki pole-t várt tőlük, az elrugaszkodott a valóságtól. „Az túl optimista volt. Mi a legjobb ötöt-hatot vettük célba. A hétvége kezdetén a cél még az volt, hogy mindkét autót a Q3-ba juttassuk. Aztán a hétvége haladtával nőttek az elvárások. Úgy gondoltuk, öt-hat tizedre a Red Bulltól, és a pole pozíció annyira van tőlünk, amennyi hiányzik. Erre a helyezésre számítottunk tehát, és rendkívül örülök” – mondta a Sky Sportsnak.

Összességében így is meglepődött. „Nagyon meglepődtem. Hiszek a projektben, és úgy vélem, a technikai részleg az új szerzeményekkel nagyon tehetséges. Lesznek új létesítményeink. Azt gondoltam, hogy az Aston Martin a jövőben esélyes lesz, de úgy gondoltam, hogy némi időbe fog telni, talán a teljes szezonba, mire fejlesztünk egy olyan autót. Ez az autó egy nagyon alapautó, a jövőbeli fejlesztés alapját képezi. A legjobb ötben lenni az első versenyen – szerintem ezt senki sem várta.”
A kérdésre, nem látta-e előre, hogy Dan Fallows technikai igazgatóval a csapat nagy dolgokra lehet hivatott, mosolygott. „Megbízom az emberekben, akiket Lawrence szerződtetett. De sok csapat van, aki nagyon optimista a következő év kapcsán, szóval sosem tudhatod” – mondta.

Ami a folytatást illeti, az Aston Martinnak a tesztek és szabadedzések alapján a versenytempó és a gumikezelés a fő erőssége, így akár még abban is reménykedhetnek, hogy előrébb lépnek az ötödik helyről.
„Nagyon kevéssé koptatja a gumikat az autónk. A legjobb ötből indulunk, ez egy lehetőség. Közel a dobogóhoz. És az biztos, hogy nem fogjuk veszni hagyni”
– mondta.
Ugyanakkor ennek kapcsán is óvatosságra intett. „Az Aston Martin a múltban is nagyon jól óvta a gumikat. De az, hogy holnap az ötödik helyről rajtolva a dobogóért harcolhatunk, már megint túl szépen hangzik nekem ahhoz, hogy igaz legyen! A Mercedesszel és a Ferrarival harcolunk. Ez valószerűtlennek hangzik jelenleg” – mondta széles mosollyal.