Ott tart a Mercedes, ahol egy évvel ezelőtt. Tavaly 0,6 másodpercre voltak a pole pozíciótól a Bahreini Nagydíjon, csakúgy, mint idén. Ismét az autójuk koncepciója képezi a vita tárgyát és az, képesek lesznek-e egyenesbe jönni vele. Lewis Hamilton a péntekhez képesti javulás ellenére csak „átlagosnak” érezte a W14-est az év első időmérő edzésén, mely a 7. helyet hozta számára.
Egyelőre nem úgy fest a helyzet, hogy a csillagosok nagy lendülettel támadást indítottak a bajnoki címekért. Toto Wolffot a Sky Sports meg is kérdezte, hiszi-e még, hogy Lewis Hamiltonnak összejöhet a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki cím.
„Teljes mértékben” – vágta rá az osztrák. „Még ha körbe is kell tolnom őt a pályán, hogy megnyerje a nyolcadikat, meg fogom tenni, ami csak szükséges.”
Bajnoka pénteken olyanokat mondott, hogy a Mercedes tévúton jár, és hogy nehéz lesz behozni a lemaradásukat a jelenlegi autókoncepciójukkal. Mondta mindezt úgy, hogy Andrew Shovlintól Mike Elliottig a vezető szakembereik azt fejtegetik, miért tartottak ki e koncepció mellett, és miért nem akarnak másokat lemásolni.

Wolff szerint nem igaz, hogy nincs meg az összhang Hamilton és a csapat között e témában. „Lewis teljes mértékben egy húron pendül velünk. Nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben és az elérendő célunk kapcsán. Nem létezik szent autó, mindent megvizsgálunk, hogy helyre tegyük a koncepciót, és megnézzük, nem kellett volna-e korábban reagálnunk.”
„Csak össze kell dolgoznunk, és akkor megszerezzük az ő nyolcadik címét. Ha Alonsóhoz viszonyítok, még van további négy éve ehhez, minimum. Szóval csak össze kell hoznunk”
– mondta Wolff.
Az időmérős 6-7. helyük kapcsán egyébként úgy vélte, vállalható az eredményük, de messze nem kielégítő. „A különbség nem nevetséges, figyelembe véve, hogy csak egy gumit használtunk a végén. De ettől még nem ott tartunk, ahol lenni akarunk. Folytatjuk a koncepció fejlesztését. azt gondolva, hogy sikerülhet, harcban lehetünk a pole-ért, de ma nem így volt. Ez a különbség, és ennyit kell találnunk, talán többet, hogy nyerhessünk.”
„Egyik versenyzőnk sem futott tiszta kört, de ez sem változtatott volna semmin. Alonsót talán megelőzhettük volna mindkét autónkkal, de jelenleg itt tartunk” – állapította meg a csapatfőnök.