Musorujsag
Élő Eredmények

Albon rámutatott, a Williams valamiben második az Aston Martin mögött

Albon rámutatott, a Williams valamiben második az Aston Martin mögött

GPFans, PlanetF1
A szezonnyitón kisebb meglepetésre pontot szerző Alexander Albon úgy érzi, egy fontos mutatóban csapata, a Williams a Bahreini Nagydíj legnagyobb szenzációját szállító Aston Martin mögött áll a második helyen.

Noha a tesztek alapján úgy érezte, a Williams előre tudott lépni a 2022-es szezon után, Alexander Albon a bahreini hétvége előtt még arról beszélt, könnyen előfordulhat, hogy tempó tekintetében ismét ők lesznek az utolsók. Ami pedig a pontszerzési lehetőségeket illeti, az év elején elsősorban abban bízhatnak, hogy kihasználják mások hibáit – autójuk ugyanis megbízhatónak tűnik.

Ehhez képest az időmérőn Albon beverekedte magát a Q3-ba, újonc csapattársa, Logan Sargeant pedig csak azért csúszott le arról, mert később futotta meg ugyanazt a kört, amit a tizenötödikként még bejutó Lando Norris.

Másnap a thai a pontszerzők között zárt, úgy, hogy műszaki probléma miatt csak két autó adta fel a versenyt (Charles Leclerc ugyan Albon elől állt ki, Oscar Piastri végig mögötte volt). A Williams nagyobb káosz és nagyszámú műszaki hiba nélkül ért tehát oda a legjobb tíz közé (Sargeant is jól teljesített a futamon, tizenkettedik lett).

Alexander Albon (Fotó: XPB)

Egy kicsit sokkoló volt” – lelkendezett a thai versenyző. „Nagyon jól rajtoltunk, javítottunk néhány pozíciót, remek stratégiánk volt és rugalmasan használtuk. Ha valaki azt mondja, hogy pontot szerzünk ezen a hétvégén, nem is tudom, mit csináltam volna vele. De eléggé különleges volt, és nemcsak az év versenyem, hanem Logané is, aki eléggé gyors volt. Mindketten benne voltunk a sűrűjében és harcoltunk a többiekkel.”

Nehéz futam volt, a szél miatt szerintem mindenki jobban küzdött az autókkal, mint az időmérőn. Főleg akkor, amikor alacsonyabb leszorítóerővel mentünk. Akkor még trükkösebb volt a dolog. Szuper büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen körülmények között olyan tempót diktáltunk, amilyet” – folytatta, majd jelezte, érzése szerint az Aston Martin után ők léptek elő legtöbbet 2022 után.

Biztos, hogy most mindenki az Aston Martint nézi a dobogón, és azt mondja, micsoda előrelépést tettek! De mi vagyunk a másodikak. Elképesztő munkát végeztünk, és ez látható, ha megnézzük, hol voltunk 12 hónappal korábban. Persze megbízhatóak vagyunk, ami segít, de már az első versenyen sikerült pontot szerezni” – magyarázta, majd a hétvége előttinél jóval magabiztosabban elhintette, érzése szerint a jó forma a folytatásban is fenntartható lesz.

Úgy gondolom, igen (megtarthatjuk a lendületet). A hétvége előtt nem ezt válaszoltam volna, de a hétvége után, ki tudja? Rossz volt az időmérő, szerintem jobb helyre kellett volna kvalifikálnunk. Ez sokkal könnyebbé tette volna a futamot. De fejlődtünk. Izgatott vagyok, de nem akarok túl optimista lenni. Van pár dolog, ami előre vihet minket. Szóval, majd meglátjuk” – zárta gondolatát.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak