Az eddigi eredményeket látva az Alfa Romeo vezetői úgy érzi, az év elején az Alpine és a McLaren lesz az alakulat közvetlen riválisa, nem meglepő tehát, hogy minden „trükköt” bevetnek, hogy előnybe kerüljenek velük szemben. Az első ilyen lépés az volt, hogy a bahreini futam végén direkt azzal a céllal „küldték rá” a leggyorsabb körre kínai versenyzőjüket, hogy pontot lopjon az Alpine-tól.
Az utolsó körig ugyanis Pierre Gaslyé volt a legjobb időeredmény, annak megőrzésével pedig – mivel a legjobb tízben volt – egy pluszpontot is gyűjthetett volna saját maga és a francia alakulat számára. Csou azonban végrehajtotta a tervet, és elütötte ettől a pluszponttól az Alpine-t.
Noha az Alfa Romeo ezzel nem szerzett több egységet, mivel Csou nem került be a legjobb tíz közé, egyet azonban elvett a riválistól, ami előtt így most kettővel vezet. „Csou a rajtnál egy kicsit túlpörgette a kerekeket, és ezzel veszítettünk pár helyet. Ezt követően azt próbáltuk kitalálni, visszatérhetünk-e a harcba” – kezdte értékelését a csapat pályamérnöke, Xevi Pujolar.

„Ezért is próbálkoztunk lágy gumikkal a futam végén, a harmadik etapon. De nem tudtuk felvenni a tempót úgy, ahogy szerettük volna. Valószínűleg ez az etap egy kicsit túl nagy kihívás volt” – tette hozzá, majd az utolsó körös trükkről is szólt.
„Miután nem jött össze az utolsó etap, csapatmunkával próbálkoztunk. Csou remek munkát végzett a leggyorsabb kör megfutásával, amivel elvettünk egy pontot az Alpine-tól. Jelenleg ők a csapat riválisai” – zárta gondolatát a rutinos mérnök, kinek alakulata Valtteri Bottas három pontjának köszönhetően egy futam után az ötödik helyen áll a tabellán.
Maga Csou a leintés után megjegyezte, bár nem szerzett pontot, voltak pozitívumai versenyének, a folytatást pedig magabiztosan várja. „Jó látni, hogy Valtteri pontot szerzett, ez az egész csapat számára remek alap. Jobban érezem magam az autóban, mint az időmérőn, és ez pozitív.”
„Ami a futamot illeti, az első körben egy kicsit kipörögtek a kerekek, az idő nagy része alatt pedig egy DRS-vonatban voltam. A virtuális biztonsági autó rosszkor jött, nem tudtunk pozíciót javítani ebben az időszakban. Ennek ellenére vannak pozitívumok, amiket csapatként ki tudtunk hozni a versenyből. Azzal a tudattal utazunk Szaúd-Arábiába, hogy minden futamon a pontokért harcolhatunk” – jegyezte meg bizakodva a fiatal kínai.
