Musorujsag
Élő Eredmények

Csak a felvezető kör előtt izgult, utána mindent élvezett Sargeant

Csak a felvezető kör előtt izgult, utána mindent élvezett Sargeant

RaceFans
Noha nem szerzett pontot első Forma–1-es versenyén, a Williams amerikai újonca, Logan Sargeant majd kiugrott a bőréből a bahreini futam után, melyen csapata a vártnál sokkal jobb teljesítményt nyújtott.

Kevesen számítottak rá, hogy a mezőny három újonca közül a Williams amerikai versenyzője éri majd el a legjobb eredményt az első futamon, Sargeant azonban, bár nem szerzett pontot, meggyőző teljesítménnyel kezdte pályafutását (persze meg kell említeni, hogy két „sorstársának” csapata a vártnál gyengébben kezdte a szezont).

Az amerikai már az időmérőn is felhívta magára a figyelmet, a Q3-ból ugyanis csak azért nem jutott tovább, mert később futotta meg ugyanazt a kört, amit a tizenötödik helyen továbbjutó Lando Norris. Másnap a tizenhatodikról a tizenkettedik helyig jött fel.

Sargeant a leintés után roppant elégedetten és boldogan nyilatkozott, egyrészt azért, mert csapata a vártnál jobban teljesített, másrészt pedig azért, mert élvezte az F1-es debütálást. „Nagyon elégedett vagyok az első versenyemmel” – nyilatkozta a RacingNews365-nek. „Úgy érzem, operatív szempontból minden simán ment, a rajttól a kiállásokon át a virtuális biztonsági autós fázisig.”

„A tempóval is elégedett vagyok, a sajátommal és Alexanderével (Albon) is. A csapat egész hétvégén remek munkát végzett, hogy ki tudjuk hozni az autóból ezt a teljesítményt. A tesztek után valószínűleg nem számítottunk arra, hogy itt tartunk majd, az eredmény pedig hatalmas elismerése a csapat munkájának. Szuper büszkék vagyunk mindenre” – emelte ki.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)

Ahhoz képest, hogy most indult először F1-es futamon, Sargeant rajtja meglehetősen jól sikerült: két pozíciót is javított. Ezzel kapcsolatban elmondta, nem izgulta túl az indulást, és egyszerűen csak arra törekedett, hogy minden adódó lehetőséget kihasználjon.

„Csak kerestem a réseket, és megpróbáltam valahogy beférni rajtuk. Nem kértem túl sokat, egyszerűen minden úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Szóval, nagyon élveztem ezt az egészet. Minden egyes másodpercét élveztem a futamnak. Imádtam a pályán zajló csatákat, és elképesztően jó móka volt (részt venni bennük)” – fogalmazott.

Végül elmondta, nem érezte magát megilletődve az F1-es bevetés előtt, a tavalyi szezonban, a Forma–2-es bajnokságban szerzett tapasztalatok pedig nagyon jól jöttek neki, amikor az 56 körös futam során komoly figyelmet kellett fordítania a gumikezelésre.

„A felvezető kör előtt izgultam egy kicsit. De őszintén mondom, amint elindult a futam és felvettem a ritmust, minden nagyon természetesnek tűnt. Nem hiszem, hogy ekkora gumikopásra számítottak az év elején. Ez majdnem olyan volt, mint a Forma–2-ben, szóval csak elő kellett vennem azt a tapasztalatot, amit tavaly szereztem. Próbáltam ugyanazt csinálni, óvni a hátsó abroncsokat és tartani a tempót” – zárta a gondolatát.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)
Borítókép: Logan Sargeant (Fotó: XPB)

További tartalmak