Musorujsag
Élő Eredmények

Sajtó: A Ferrari korábbi mérnökével pótolhatja a távozó Sanchezt

Sajtó: A Ferrari korábbi mérnökével pótolhatja a távozó Sanchezt

Gazzetta dello Sport
A Gazzetta dello Sport információi szerint a Ferrarinál korábban 17 évet töltő Alessandro Cinelli veheti át az aerodinamikai részleg éléről távozó David Sanchez posztját. A szakember az előző években a vörösök új csapatfőnökével, Frédéric Vasseurrel dolgozott az Alfa Romeónál.

Csütörtökön több olasz és brit forrás is arról írt, távozik posztjáról a Ferrari aerodinamikai részlegének első embere, David Sanchez. Arról, hogy a francia önszántából távozik-e, vagy távoznia kell, eltérő információk láttak napvilágot. A Gazetta dello Sport úgy tudja, az első opció a valós, a szakember ugyanis meglepte a Ferrari vezetőit.

Többek között a csapatvezetőt, Frédéric Vasseurt is. A lap információi szerint a nemrég kinevezett szakembernek ennek ellenére már van jelöltje az aerodinamikai igazgató posztjára, ráadásul egy olyan mérnök, aki jól ismeri a Ferrarit.

A jelölt nem más, mint Alessandro Cinelli, aki 2002 és 2019 között dolgozott a vörösöknél; a csapat legendás sikerkorszakában (2000-2004) aerodinamikai menedzser volt, valamint a részleget vezető James Allison helyettese. Később feljebb került a ranglétrán, 2019-ben viszont váltott, az Alfa Romeóhoz igazolt.

David Sanchez (Fotó: XPB)

Itt ismerkedett meg a Ferrari F1-es alakulatának élére nemrég kinevezett Vasseurrel, aki a Gazetta információi szerint „sajátjait” akarja Maranellóba vinni. A lap megjegyzi, Sanchez távozása lehet az első nagy kihívás, amivel az új csapatfőnöknek szembe kell néznie.

Továbbá mindez rámutat arra, hogy a Ferrarinak „továbbra is le kell küzdenie néhány problémát”, Vasseurnek pedig egyelőre a „tűzgyújtó” szerepe helyett a „tűzoltó” szerepében kell helyt állnia. Ami a szakember illeti, mellette szólhat, hogy a Ferrari állítólag azért is találta vonzónak a szerződtetését, mert az előző csapatainál szerzett szerteágazó kapcsolati hálóját remekül ki tudja majd használni szükség esetén.

Mint például most, amikor egy korábbi kollégát csábíthat vissza a Ferrarihoz. Cinelli kapcsán megjegyezik, ő adott esetben „ideiglenes” megoldás is lehet Sanchez távozását követően. Mivel az Alfa Romeo szorosabban együttműködik a Ferrarival, várhatóan hamarabb munkába is állhat, mintha egy nagy riválistól érkezne (ez esetben többhónapos „kertészeti szünet” várna rá).

Frédéric Vasseur (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Alessandro Cinelli (Fotó: XPB)

További tartalmak