Musorujsag
Élő Eredmények

Stella: Piastri lehet a jövő egyik legnagyobb versenyzője

Stella: Piastri lehet a jövő egyik legnagyobb versenyzője

F1
A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella jelezte roppant elégedett az istálló újoncának, Oscar Piastrinak a hozzáállásával és teljesítményével, majd kijelentette, érzése szerint az ausztrál lehet a jövő egyik legjobb versenyzője.

Noha a korábbi Forma–2-es bajnok csak néhány hónap óta mondhatja el magáról, hogy teljes állású királykategóriás versenyző, a McLaren vezetői már most roppant elégedettek vele – olyannyira, hogy főnöke, Andrea Stella nemrég igen komoly dicsérettel illette őt versenyzői tehetsége és érett, higgadt hozzáállása miatt.

A szakember kijelentette, Piastri őt és a McLaren többi dolgozóját is gyorsan lenyűgözte, ami pedig a folytatást illeti, egyetért azokkal a véleményekkel, melyek szerint ő lehet a jövő rajtrácsának egyik legjobb Forma–1-es pilótája.

„Oscar még új az F1-ben, de a kisebb kategóriákban már bebizonyította, hogy győztes alkat. Eddig nagyon jól teljesít, nagyon elégedettek vagyunk vele” – nyilatkozta a 2022 decemberében kinevezett csapatvezető a királykategória hivatalos oldalának. „A tehetsége és a fejlődés, amit napról napra produkál, roppant biztató” – tette hozzá.

Andrea Stella (Fotó: XPB)

„Ez egyfajta megerősítést is jelent számunkra azzal kapcsolatban, hogy Oscar egy komoly ígéret a jövőre nézve” – magyarázta, majd elárulta, eddig (az ausztrál először a tavalyi év végén vezethetett McLarent) mi volt a legmeggyőzőbb Piastrival kapcsolatban.

„Ami lenyűgöz minket az az, hogy mennyire tisztában van a lehetőségeivel vezetés közben. Kiszállt az autóból és olyan visszajelzéseket adott, minthogy érzése szerint egy kicsit korán fékezett az egyes kanyarnál, vagy, hogy nem lépett elég korán a gázra a négyesben. Aztán megnéztük az adatokat és pontosan ez volt a helyzet” – emelte ki.

„Amikor kimegy a pályára, kihasználja a lehetőségeit. Számomra ez a tehetség definíciója. Elégedettek vagyunk a fejlődésével, amit folyamatosan látunk. Az F1 roppant versenyképes, szóval neki csak végig kell mennie a saját útján, és biztos vagyok benne, hogy a végcél az lehet, hogy a mezőny egyik legjobb versenyzőjévé váljon” – zárta gondolatát.

Oscar Piastri (Fotó: XPB)
Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak