Musorujsag
Élő Eredmények

A Forma-1 hivatalos rangsorolása szerint Fernando Alonso teljesített a legjobban a Bahreini Nagydíjon

A Forma-1 hivatalos rangsorolása szerint Fernando Alonso teljesített a legjobban a Bahreini Nagydíjon

F1
Meglepő nevek a rangsor dobogóján.

A Forma-1 hivatalos oldala minden verseny után közzé ad egy ranglistát (Aramco Power Rankings), melyben öt főből álló zsűri értékeli a versenyzők teljesítményét. A szakértők pontszámait aztán átlagolják és ez adja a Power Rankings alapjait.

A Bahreini Nagydíj után talán annyira nem is meglepő módon az Aston Martin új szerzeménye, Fernando Alonso áll az élen, aki 9.6-os pontszámmal végzett az első helyen. A kétszeres világbajnok az ötödik pozícióból várta a rajtot, ami után bár megelőzték páran, a versenyben bemutatott látványos előzéseinek köszönhetően felállhatott a dobogó harmadik fokára.

9.4-es eredménnyel a második a sorban Max Verstappen, aki a pole-ból indult és végig uralva a mezőnyt az első helyen ért célba. A rádiózás alapján voltak nehézségei, de mindez a köridőkön nem igazán látszott meg.

Max Verstappen, Sergio Pérez és Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Valódi meglepetés viszont a rangsor harmadik helye, hiszen ott egy Williams versenyző áll. Alex Albon a 15. pozícióból startolt, majd remek versenyzésnek és védekezésnek köszönhetően a pontszerző 10. helyen ért célba. A Williams az a csapat, melyet az előzetes számítások alapján az utolsó pozíciókba várt mindenki. Ezek után pontot szerezni kisebb csodával ér fel.

A rangsor „hátsóbb” régiójában olyan nevek találhatóak, mint Logan Sargeant (9.) vagy Lewis Hamilton (10.) – de ott van a listán Valtteri Bottas (8.) és persze az a Lance Stroll (5.), aki a szezonkezdés előtt nem sokkal még kórházi ágyban lábadozott egy biciklibaleset miatt.

További tartalmak