Musorujsag
Élő Eredmények

Az ellenfelek Verstappen szemével

Az ellenfelek Verstappen szemével

Daily Mail
Egyelőre egyikük sem szorongatta meg igazán, és van, akivel még korábban sem igen bonyolódott csatába, de Max Verstappennek megvan a véleménye a nagy ellenfeleiről. A brit Daily Mailnek elmondta, kiről mit gondol.
Max Verstappen és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Fernando Alonsóról:
„Fernando már az apámmal is versenyzett! Negyvenegy éves, egy teljesen más generáció tagja. Párszor együtt repültünk a versenyekre, és így jobban megismerhettem őt. Azt találom benne igazán lenyűgözőnek a mérhetetlen tehetségén túl, amit a sok év alatt megmutatott, hogy mennyire szenvedélyesen akar a legmagasabb szinten teljesíteni, még ma is. És általában véve is imádja az autósportot, hiszen segíti a fiatal versenyzők fejlődését, saját gokartcsapatot működtet.”

„Klassz látni a versenyzés és a teljesítmény iránti szenvedélyét, még amikor nem az F1-ről van szó, hanem az Indy 500-ról vagy a Dakarról, akkor is.  Kedves a fiatalabb versenyzőkkel, és jól kijövünk, a nagy korkülönbség ellenére is. Ez is megmutatja, hogy a kor nem számít.”

 

Max Verstappen és Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Charles Leclerc-ről:
„A viszonyunk Charles-lal kezdetben nehéz volt a gokartos időkben. Az a szép Charles-ban, hogy ő is olyasvalaki, aki sosem adja fel. Ezért is ütköztünk annyiszor eleinte. Mindketten az élen harcoltunk, nyerni akartunk. És akkoriban nem igazán kommunikáltunk, mert fiatalok voltunk, tinédzserek.”

„Idővel a kapcsolatunk javult, igazán tiszteljük egymást. Van, hogy találkozunk Monacóban, az étteremben, bárhol. Charles mindig gyors volt egy körön. Mindent össze tud rakni. Egyáltalán nem fél, örömmel megbirkózik az autóval, nem számít, ha csúszkál egy kicsit. Magabiztosan hisz a képességeiben, és ez a nagy F1-es versenyzők jellemvonása.”

Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

Sergio Pérezről:
„Az elmúlt két évben sikerült jobban megismernem Checót. Kiválóan versenyzett a csapatért, amikor az első bajnokságomat nyertem Abu-Dzabiban. Kiváló volt aznap. Előtte ellenfelek voltunk, főleg amikor a Toro Rossónál bemutatkoztam. Aztán jobban megismertem őt személyesebben. Tetszik, hogy családszerető ember, és igazán törődik a barátaival.”

„Az F1 nagyon fontos, sikeres akarsz lenni benne, de végső soron nem a világvége, ha nem jön össze. Én magam is így gondolkodom. Mind nyertünk versenyeket, és ő a legsikeresebb mexikói, de ez nem minden, hiszen az életünk nagy része akkor zajlik, amikor befejeztük a versenyzést.”

Max Verstappen és George Russell (Fotó: XPB)

George Russellről:
„George a mi generációnkhoz tartozik Landóval és Charles-lal, együtt nőttünk fel. Versenyeztem George ellen a gokartban egy keveset, noha ő egy évvel fiatalabb nálam. Egyből látod rajta, hogy jó. Természetes volt neki, nem kellett neki sok kör ahhoz, hogy gyors legyen. Beült, és egyből az élen csatázott.”

„Megvan benne a potenciál arra, hogy világbajnokká váljon. Nem töltöttem vele túl sok időt, de jó srác. Most költözött Monacóba, így mostantól többször fogom őt látni.”

Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

Lando Norrisról:
„Igazán jól kijövök Landóval, mert csak önmaga, normális. Ő a legjobb barátom a rajtrácson. Szereti, amit csinál, és már a gokartos évektől látom, hogy nagyon gyors. Bár nem versenyeztünk egymás ellen. Minden annyira természetesen jött számára versenyzőként.”

„Jó teljesítményeket láttunk tőle, és nem csak egy-egy alkalommal, találomra, mindig az élen volt. Világos, hogy mindig ott is lesz. Egyesek gyorsak, de nem tudják, miért, vagy nincs rá magyarázatuk. Lando tudja, mit csinál, és ez a McLarennek is jó. Amikor a Forma–1-be érkezett, egy kissé túl volt terhelve. Lando kicsit félénk tud lenni, de nagyon kedves fickó, és látható, hogy az első évéhez képest mostanáig mennyit változott emberként. Ez segít a pályán is, hiszen jobban bízik önmagában.”

További tartalmak