Az FIA év elején hirdette meg pályázatát a Forma–1-es bajnoki mezőny bővítésére. Hivatalosan még nem közölték, kik a jelentkezők, ám mivel az Andretti és a Cadillac már a pályázatkiírás előtt bejelentették, hogy a sorozatba tartanak, az amerikai projekt számít az egyik nagy esélyesnek a kiadó két hely egyikére.
Michael Andrettiék már nagy erőkkel építik, bővítik az amerikai gyárukat, és már pár kulcsembert is sikerült megnyerniük.
Formálódó csapatuk technikai igazgatójának a Renault korábbi F1-es technikai igazgatóját, Nick Chestert szerződtették.
A brit szakember 1994-ben kezdett az F1-ben dolgozni a Simtek-csapatnál. Később az Arrowsnál volt, ahol 1997-ben Damon Hill mérnökeként tevékenykedett. 2000-ben szerződött Enstone-ba, az akkor még Benetton néven futó csapathoz, ahol 2013-ban a távozó James Allison helyét átvéve lett technikai igazgató. 2020-ig töltötte be ezt a pozíciót. Ezt követően a Mercedes Forma–E-csapatához került, ahol két bajnokságot nyertek.

A Racing News 365 értesülése szerint nem Chester az egyetlen F1-es körökben ismert szakember, aki csatlakozott az Andretti-projekthez. A brit a Linkedin-oldala szerint a „Top Tier Motorsport Team” tagja lett márciusban, csakúgy, mint a Manor korábbi technikai igazgatója, John McQuilliam, akit e „csapat” főtervezőként alkalmaz. McQuilliam az 1990-es években a Jordan-istállót erősítette, a Manor megszűnése után pedig a Prodrive-nál dolgozott 2017 és 2019 között.
Az Andretti-projekt emellett egy korábbi Williams-mérnököt, Jon Tomlinsont is alkalmazott, aki 2006 és 2011 között aerodinamikai vezető volt Grove-ban, majd később a Renault-nál Chesterrel is dolgozott, továbbá a Mercedes csapatánál is, az F1-ben és a Forma–E-ben egyaránt. Ő várhatóan az amerikai csapat aerodinamikai részlegét fogja irányítani.
Andretti csapata tehát már formálódik, igaz, az továbbra sem garantált, hogy felvételt nyer az F1-be. Az FIA az év közepére ígérte a végső döntést a mezőnybővítés kapcsán.