Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen: Ennyi másolóval nem meglepő, hogy sűrűsödik a mezőny…

Verstappen: Ennyi másolóval nem meglepő, hogy sűrűsödik a mezőny…

FIA
Nem lepi meg Max Verstappent, hogy egyre kiélezettebb a verseny az F1 mezőnyében, hiszen egyre több autó hasonlít… a Red Bullra.

A Bahreini Nagydíj kapcsán talán a Red Bull elképesztő fölénye jelentette a legfőbb beszédtémát, ám Max Verstappenék sima kettős győzelmének árnyékában a többi csapat kiélezett csatát vívott egymással. A küzdelem a közvetlen üldözőbolyban és a mezőny második felében is nagy volt.

Hogy mennyire, azt inkább az időmérő edzés mutatta meg, melyen a Q1-ben 19 autó volt 1,1 másodpercen belül, miközben a továbbjutás határán két versenyző, Lando Norris és Logan Sargeant ezredre azonos időeredményt ért el, és a mclarenes csak annak köszönhetően lépett tovább, hogy korábban teljesítette a maga körét.

A kvalifikáció első három helyezettjét az időmérőt követően megkérdezték, meglepte-e őket, hogy ennyire kicsik a különbségek a mezőnyben. Max Verstappent nem.

„Nem igazán lep meg. Ha megnézzük az autókat, mindenki másolja egymást. Mindenki egyre okosabb lesz az évek során ugyanolyan szabályok mellett. És ha egy autó jobban teljesít egy évben, próbálod lemásolni. Emiatt természetes, hogy mindenki közelít. Emellett az autókat is jobban kiismerik”

– mondta a címvédő, nyilvánvalóan arra célozva, hogy a legtöbb gárda az övét, vagyis a Red Bullt másolja.

Koncepcióját tekintve jelenleg már csak a Ferrari és a Mercedes tér el jelentősen a Red Bull autójától, a többiek elsősorban a bajnokcsapattól merítettek ihletet, de többen az ő útjukat próbálták ötvözni a Ferrariéval. Érdekesség, hogy a Red Bull irányába történt elmozdulás nyomait még a vörös és fekete autókon is felfedezhetjük, elsősorban az oldaldobozoknál, ahol mindkét csapat elkanyarodott kicsit idén a nagy rivális rámpás megoldása felé.

A Bahreini Nagydíj rajtja (Fotó: XPB)

A Red Bull egy körön egyébként nem volt fölényben Bahreinben: Verstappen úgy győzte le 0,3 másodperccel Charles Leclerc-t, hogy a ferraris lemondott az utolsó mért köréről, amellyel szerinte, de a Red Bull szerint is lett volna esélye a holland megszorongatására.

Sergio Pérez kiemelte, a folytatás ennél szorosabbnak ígérkezik. „A küzdelem határozottan sokkal szorosabb lett. Láttuk ezt már a Q1-ben: még egy élcsapat autójával sem hibázhatsz. Ez bizonyos szempontból jó. És a szezon során csak még közelebb fogunk kerülni egymáshoz. De üdvözöljük a vetélytársakat” – mondta a mexikói.

Charles Leclerc már az időmérő után érezte, hogy a verseny kevésbé ígérkezik szorosnak, annak ugyanakkor örült, hogy egy körön máris kiszámíthatatlanabb a versengés. „Az időmérőn valóban mind közel vagyunk egymáshoz. Ez nagyszerű, mert izgalmasabb. Az időmérő részeinél, a Q1-ben és Q2-ben bármit csinálhattunk, amikor mi, az élcsapatok nagy előnyben voltunk. Most úgy tűnik, ez határeset, és ez klassz” – állapította meg.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak