Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: A Mercedesnek nem lesz gyors megoldása, a Ferrarié a legjobb motor

Marko: A Mercedesnek nem lesz gyors megoldása, a Ferrarié a legjobb motor

Formel1.de
Az Aston Martint nem vádolja, a Mercedes szerinte komoly bajban van, a Ferrari bizonyos területeken előttük jár – a Red Bull tanácsadója értékelte a fő ellenfeleket.

Ezen a hétvégén következik az év második Forma–1-es versenye. Az első domináns Red Bull-győzelmet hozott. Bahreinben Max Verstappennek és Sergio Péreznek meg sem kellett izzadnia, a hozzájuk legközelebb lévő ellenfelek is túlságosan távol voltak ehhez.

Az idénynyitón az Aston Martin bizonyult a legerősebb üldözőnek, a zöld autók hasonlóan jól bántak a gumikkal, mint a Red Bullok. És nem ez az egyetlen olyan erénye az AMR23-asnak, amiben az RB19-esre emlékeztet. A címvédő csapat tett is megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy az Aston Martin hirtelen feltámadása hátterében volt mérnökük, Dan Fallows csapatváltása állhat, akinek köszönhetően az idei autójuk annyira hasonlít a Red Bulléra.

Helmut Marko tanácsadó egy nyilatkozatában arra is utalt, hogy miközben Fallows nyilvánvalóan magával vitte a fejében mindazt, amit náluk megtudott vagy megvalósított, néhány részletben annyira hasonlít egymáshoz a két autó, hogy szinte már nehéz elhinnie, hogy csak tudást vitt magával a volt aerodinamikai vezetőjük.

 

Nincs vád az Aston Martinnal szemben

A Formel1.de-nek adott interjúban az osztrák tisztázta, nem akart és nem fog vádaskodni, az erről szóló megjegyzését pedig csak viccnek szánta. „Nem, semmiképpen. És nem is lehet szó vádaskodásról. De ha megnézzük, a mezőnyben az Aston Martin autója hasonlít a legjobban a Red Bulléra” – jelentette ki.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

 

Bajban a Mercedes, a motorerő a Ferrarival

A többi ellenfél kapcsán Marko elismerte, kicsit a Mercedestől és a Ferraritól is többet vártak év elején. „Abból indultunk ki, hogy a Ferrari és a Mercedes dolgozni fog a gyenge pontjain.”

A koncepciójával eltévedt csillagos csapat szerinte ezúttal tényleg komoly gondban van.

„A Mercedesnél hasonlóan döcögős a kezdés, mint tavaly volt. De arra számítok, hogy nem lesz erre gyors megoldásuk”

– jósolta.

George Russell (Fotó: XPB)

A Ferrarinál szintén lát problémát. „A Ferrarinál látható, hogy sokkal magasabb lett a végsebessége, ám a döntő a gumikopás, és ebben semmiképpen sem javultak, hozzánk képest még rontottak is.”

A Scuderia kapcsán ugyanakkor megjegyezte, van egy terület, amiben jobbnak tűnnek náluk: az erőforrás. „Az erőforrásokról nincsenek konkrét számaim, de az összevetésekből arra következtetünk, hogy a Ferrarié a legerősebb motor, aztán jön a Honda, majd nagyjából azonos szinten a Mercedes, míg a Renault a végén van” – vélekedett Marko.

 

Minden versenyt megnyerni?

Bahreini teljesítményük kapcsán George Russell és Toto Wolff kijelentette, a Red Bull idén képes lehet az összes futam megnyerésére. Marko szerint ez egy képtelen és túlzó jóslat.

„Russell kijelentése talán csak a bahreini verseny miatti frusztrációból jött. Ez egyetlen verseny volt, egy speciális verseny, ahol az aszfalt felülete rendkívül durva, és ahol emiatt nagy szerepe van a gumikopásnak. Hagyjuk a templomot a faluban!”

„Nagyon jól teljesítettünk, de hogy minden versenyt megnyerünk és már a zsebünkben a bajnoki cím… Szép lenne, ha ilyen egyszerű lenne…”

– jelentette ki.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

Arra is rámutatott, hogy a Red Bullt sem kerülték el a problémák az év első nagydíjhétvégéjén. Autójuk a pénteki szabadedzéseken teljesen másképp viselkedett, mint az egy héttel korábbi teszteken. Ennek kapcsán volt egy elmélet arról, hogy a visszaesésüket az okozta, hogy magasabbra emelték az autójukat, mert a tesztek alapján attól tartottak, hogy az autó hasán lévő kopólemez akár szabálysértést eredményező mértékben kopik.

„Ez nem stimmel így” – cáfolta Marko a brit Sky Sports riporterének elméletét. „Nagyon jól kiegyensúlyozott volt az autónk a teszteken, aztán pénteken hirtelen viszonylag erős alulkormányzás lépett fel. Ezt Max egyáltalán nem szereti. De más csapatoknál is láttunk hasonlót, vagyis talán a pályán lévő homok vagy a hőmérséklet miatt történt valami. Aztán fáradságos munkával sikerült olyan beállításokat találnunk, amikkel Max meg tudta szerezni a pole pozíciót, majd a győzelmet.”

 

Maradtak kérdőjelek Bahrein kapcsán

Az osztrák elismerte, teljes magyarázatuk még mindig nincs a furcsaságra. „Részletes nincs. Arra vezetjük vissza, hogy voltak kis változások a külső tényezőkben. Talán több homok került a pályára. Az új Pirelli-gumik nagyon érzékenyek, az autónk is nagyon érzékeny, és talán egy kicsit túl messzire mentünk vagy nem mentünk elég messzire valahol.”

„Elszállt az egyensúly, és amikor jön az alulkormányzás, Max elégedetlen. Sergio viszont jól boldogul az alulkormányzott autókkal. Látszott is, hiszen egyszer övé volt a legjobb idő, és nagyon közel volt az időmérőn, pár századra. Ez azt mutatja, hogy a beállításokkal nem értük el, amire Maxnak szüksége volt.”

Mindez egyfajta kérdőjel marad a Red Bull feje felett a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíj előtt, ahol ha ismét előjönnek efféle problémák, talán máris sebezhetőbb lesz a bikás csapat, mint Bahreinben volt.

Borítókép: Max Verstappen és Charles Leclerc (Fotó: Red Bull)

További tartalmak