Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso erősebb Ferrarira és Mercedesre számít Szaúd-Arábiában

Alonso erősebb Ferrarira és Mercedesre számít Szaúd-Arábiában

Marca, Motorsport
Egy nagy teszt lesz az Aston Martin számára a Szaúd-arábiai Nagydíj Fernando Alonso szerint, aki arra számít, hogy a Ferrari és a Mercedes is erősebb lesz, mint Bahreinben volt.

Hogy a pályán képes lesz-e ott folytatni az Aston Martin, ahol két hete abbahagyta, az még kérdéses. A pályán kívül viszont ott folytatja. Dobogós évkezdés ide vagy oda, Fernando Alonsóék továbbra is óvatosságra intenek a velük szembeni várakozások kapcsán.

Bahreinben a versenyen a zöld autó bizonyult a második leggyorsabbnak a Red Bullok után, aminek egy jó gumikezeléssel kivívott harmadik hely lett az eredménye. Alonso azonban tudja, Dzsidda teljesen más pálya, így nincs garancia rá, hogy az AMR23-as ugyanolyan versenyképes lesz, mint a téli teszt és az idénynyitó helyszínén. „Kihívások várnak ránk itt, Dzsiddában és Ausztráliában is. Meglátjuk, hogyan működik az autó. Korábban télen teszteltünk Barcelonában és Bahreinben is, így két viszonyítási pontunk volt. Most csak egy van, hiszen Bahreinben teszteltünk, és Bahreinben versenyeztünk.”

„A péntek egy teszt lesz sok csapat számára, beleértve minket is. Próbáljuk megismerni az autónkat egy másfajta pályán, felmérjük, hogyan működik”

– figyelmeztetett Alonso.

Elővigyázatossága több szempontból is megalapozottnak tűnik. Az Aston Martin egy körön Bahreinben nemcsak a Red Bulltól, a Ferraritól is elmaradt, és a tökéletes körökkel a Q3-ban akár a Mercedes is legyőzhette volna őket. Hogy másnap fordult a kocka, azt az autó gumikímélő tulajdonságának köszönhették, ami viszont a kevésbé durva szaúdi aszfalton nem biztos, hogy annyira hangsúlyos tényező lesz.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso ráadásul a múltkori verseny után elismerte, ha van gyenge pontja az autójuknak, az a végsebessége, amiben a Ferrari és a Mercedes is jobb. Márpedig Dzsidda tele van egyenesekkel és padlógázas szakaszokkal.

„Az az igazság, hogy nagyon boldog vagyok. Bahrein után volt egy hetem elgondolkodni egy kicsit, feldolgozni a történteket, és lelkesen várom a mostani versenyt. De ez itt más pálya, és az első három verseny után derült csak ki, hogyan is állunk az autónkkal” – mondta Alonso.

Arra számít, hogy ellenfeleik, a Ferrari és a Mercedes erősebbek lesznek.

„Mindenképpen javulni fognak, mert nagy és erős csapatokról van szó. A Ferrari már tavaly is nagyon jó volt itt az időmérőn, és két hete is csak egy tizedre volt a Red Bulltól.”

„Biztosra veszem, hogy erősek lesznek, mert legutóbb nagyon gyorsak voltak a gyors kanyarokban és az egyenesekben. Ez a kettő jellemzi az itteni pályát. És a Mercedes is közel volt vasárnap a versenyen. Erős csapatuk van, biztosan javítani fognak itt” – jósolta.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso legutóbb elismerte, az évkezdésük után reálisnak tartja, hogy idén megszerezze a pályafutása 33. futamgyőzelmét. Most hangsúlyozta, ez egy lehetőség, nem egy garantált eredmény, amit biztosan el fognak érni. „Nagyon jó lenne, de a földön kell maradnunk. A csapat célja ezen a hétvégén, hogy maximálisan összeszedetten dolgozzon, ne bonyolítson túl semmit, ne csináljon furcsaságokat. A pálya aszfaltja más, az első kerekeket terheli inkább, nem a hátsókat. Van tizenhat kanyar, ami kétszázötvenes tempó feletti, szóval egy más történet lesz.”

Kiemelte, Dzsiddában a falak közelsége miatt fontos a magabiztosság. „Olyan beállítások kellenek, amikkel mersz kockáztatni a falak közelében, szóval az autód nem lehet túl ideges. Ez lesz a célunk pénteken, valamint tesztelni fogjuk a gumikat, és megvizsgáljuk, melyik keverék hogyan működik versenykörülmények között. Szóval a péntekünk sokféle tesztről fog szólni” – bocsátotta előre.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak