A 2021-es szezonban debütáló japán pilóta F1-es karrierje legelején gyakran indulatos üzeneteivel hívta fel magára a figyelmet, ami miatt főnökei is megrótták, és higgadtabb viselkedést kértek tőle. A hozzáállásán gyorsan változtató Cunoda teljesítette a kérést, a folytatásban ugyanis egyre kevesebb haragos megjegyzést hallhattunk csapatrádióján.
Csapatfőnöke, az Alpha Taurit irányító Franz Tost többször elmondta, elégedett Cunoda fejlődésével, legyen szó a pályán nyújtott teljesítményről, vagy a pályán kívüli viselkedésről, igaz, továbbra is elvárja, hogy a pilóta folytassa fejlődését.
Például az indulatosság terén is. „Juki nagyon fiatal volt, amikor megérkezett a Forma–1-be, és ha valami nem úgy ment, ahogy várta, akkor kimutatta az érzelmeit. De nemcsak Juki, hanem a többi versenyző is. Mondtam neki, hogy ez annyira nem jó dolog. Nem azért, mert kiadja az érzéseit, hanem azért, mert energiát veszít és a koncentrációja is csökken vezetés közben” – mondta.

„Nagyobb figyelmet kell fordítania a vezetésre, ahelyett, hogy a rádióban kiabál, mert ez senkinek sem segít. Utólag elmondhatod, ha valami rosszul alakult, de ha egyszer megtörtént, akkor már megtörtént. Elmúlt. Inkább koncentrálja arra, ami most történik. Ez sokkal fontosabb. Remélem, hogy ezt ő is felismeri, mert még egyszer mondom, ezzel az ember csak veszít a koncentrációjából. Így sokkal nehezebben tud továbblépni” – emelte ki.
„Juki sokat fejlődött a visszajelzések terén. Főleg a technikai oldalt illetően” – magyarázta, hozzátéve, hogy a japán akkor is jó meglátásokkal szolgált, amikor autójára nagy méretű mérőeszközöket helyeztek fel és aerodinamikai etapokat futott. „Hasznos információkkal szolgált a mérnököknek. Tavaly sokat tanult. Idén is sokat fog, mert az F1-ben mindig tanulsz valamit. Nincs megállás.”
Az indulatok kezelésével kapcsolatban Cunoda is elmondta, megfogadta főnöke tanácsait, melyek segítettek is rajta. Ugyanakkor azt nem tudja megígérni, hogy halkabban kommunikál majd, mert a menetszél miatt nehezen tudja eltalálni a megfelelő hangerőt.
„Azt hiszem, már tudom irányítani a dolgot. Az a helyzet, hogy a rádiómat hallva… általában véve kiabálós srác vagyok. A szél miatt nem hallom a hangom. Szóval nem tudom, a csapat mit hall és mit nem, szóval eléggé hangos maradok. Ez olyan, mintha frusztrált lennék, mintha forgalomba kerülnék az időmérőn. De meg tudom oldani, vagyis remélem. Nem edzettem ezekre a dolgokra, de úgy érzem, a tavalyi év második fele óta egyre jobb és jobb vagyok. Szóval, ezt folytatom” – nyilatkozta.