Musorujsag
Élő Eredmények

Stroll: Fájdalmas volt a Bahrein utáni hétfő, de megérte!

Stroll: Fájdalmas volt a Bahrein utáni hétfő, de megérte!

F1
Fájt neki másnap, de megérte! A Bahreinben sérülésekkel versenyző Lance Stroll az év második versenyének sem százszázalékos állapotban vág neki.

Miközben Fernando Alonso a dobogós helyezésével vált a Bahreini Nagydíj hősévé, csapattársa, Lance Stroll a puszta szereplésével. A kanadai kevesebb mint két héttel az év első nagydíjhétvégéje előtt szenvedett kerékpárbalesetet Spanyolországban, ami után a két sérült csuklóját és a törött jobb nagylábujját látva az orvosok elsőre két-három versenyes kihagyást jósoltak neki. Ő azonban visszatért, és fájdalmak közepette, a télit tesztről való lemaradásának hátrányával is autóba ült, majd az előkelő 6. helyet szerezte meg vasárnap.

Stroll szereplésének kérdése ezek után Szaúd-Arábiában már fel sem merült. A csütörtöki sajtónapon elismerte, nem volt könnyű a futamot követő hétfő reggele…

„Eléggé fájdalmas volt a hétfőm, de jó hétvége volt a csapat számára, szóval megérte a fájdalom!”

– mondta mosolyogva.

Miközben az idő most neki dolgozik, és az is segítség, hogy vannak üres hétvégék a versenyek között, Stroll elismerte, az eltelt másfél hét kevés volt ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön. „Minden nappal egyre jobban leszek, egyre jobban érzem magam. A legrosszabb már mögöttem van. Még mindig nem vagyok százszázalékos, idő kell az ilyesmi gyógyulásához. De határozottan jobban vagyok, mint tíz nappal ezelőtt” – mondta az Aston Martin versenyzője.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

Stroll dupla hendikeppel versenyez, hiszen túl a sérülésein, az előszezoni tesztek felkészülése is hiányzik neki. Bahreinben ismerkedett először az autóval, amit csapattársa, Fernando Alonso már három napon vezetett.

„Jó volt autóba ülni Bahreinben és köröket gyűjteni a versenyen. Nem ideális, hogy kihagytam a tesztet. Bahreinben minden körrel egyre jobban megismertem az autót, egyre többet tanultam róla. A versenyen használtam először az egyes gumikeveréket, szóval jó tapasztalatszerzés volt csak az, hogy az autóban ülhettem a hétvégén. Egyre otthonosabban éreztem magam az autóban, és most várom az újabb hétvégét.”

Stroll számára extra motiváció, hogy az Aston Martin igazán versenyképessé vált a tél folyamán. Hogy mennyire lesznek jók Dzsiddában, azt még nem tudja. „Igen, az autó egész hétvégén igazán versenyképes volt. A fiúk nagyszerű munkát végeztek a télen az autó megépítésével. De még mindig ismerkedünk vele, vagyis zajlik a munka.”

„Ez itt nagyon más pálya, mint a bahreini. Nagy a tempó, sokat tanulhatunk. meglátjuk, hogy megy majd” – tekintett előre.

Borítókép: Lance Stroll (Fotó: XPB)

További tartalmak