Már az év második versenyhétvégéjén motorja megbízhatatlansága miatt büntetik a Ferrarit. Charles Leclerc az áldozat, akinél Bahreinben kétszer is gond adódott a vezérlő elektronikával, így Szaúd-Arábiában már a harmadik, 10 rajthelyes hátrasorolást érő példányát kell használnia. A tavalyi motorhibák után ez nem fest jó képet a Ferrariról, és Carlos Sainz a dzsiddai csütörtöki sajtótájékoztatón elismerte, nem teljesen nyugodtak.
„Viszonylag aggódunk” – jelentette ki kissé a múlt hétvégi megfázása után felépülve még rekedtes hangon Sainz. „Nem így akarod kezdeni az évet, egy büntetéssel a második versenyen. Amikor lerobban az akkumulátorod az első hétvégén, az nyilván nem szívderítő, és ez egy hiányosság. De nagyon hosszú idő után most először szembesültünk ezzel a hibával, és teljes meglepetésként ért minket.”
„Gondoskodtunk róla, hogy megoldjuk, és egészen biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk rövid távon megoldani. Rossz helyzet ez, de már csak előre tekintünk, és azzal foglalkozunk, hogy versenyképesek legyünk ezen a hétvégén.”

Sainz úgy véli, két hete a negyedik helyével az elérhető maximumot nyújtották, ám hangsúlyozta, van még idejük fordítani a helyzeten. „Nehéz első hétvége volt ez a csapat számára, de összességében szerintem a legtöbbet hoztuk ki belőle. Természetesen itt van most Charles büntetése, ami nem ideális, de ez csak az első verseny volt.”
„Ha valamire megtanított minket 2022: nem az számít, hogyan kezdesz, hanem az, hogyan zársz. Erre építkezünk most, igyekszünk fejleszteni és javulni a rajthoz képest.”
Az elmúlt hetekben sokféle találgatás látott napvilágot a Ferrariról. Belső feszültségekről, távozó szakemberekről, elégedetlenségről szóltak a hírek. Sainzot megkérdezték, kulturális probléma-e Maranellóban, hogy újra és újra belefutnak hibákba.

„Ez csak annyit jelent, hogy muszáj magasabb szinten teljesítenünk, mint az, aki most jobb nálunk. Három éve vagyok a csapatnál, hatalmas fejlődésen mentünk keresztül, és most szembesültünk pár problémával, amire nem számítottunk. Dolgozunk ezeken.”
„Elhihetik, ez a közeg sokkal jobb, mint amilyennek egyes pletykák mondják. Sokszor meglep, hogy az emberek mennyire próbálnak elbizonytalanítani, miközben kívülről nem is tudod megítélni a helyzetet.”
„Világos, hogy miben kell javulnunk, és hogy hogyan csináljuk közép- és hosszú távon. Mi vagyunk az elsők, akik csalódottak voltunk az első verseny miatt, de én nyugodt vagyok. Az embereink elszántak, a céljuk pedig világos.”
Sainz már Bahreinben biztosra vette, hogy a Ferrari jobban fog működni a szaúd-arábiai pályán, és versenyképesebb lesz a Bahreinben kiemelkedő Red Bullhoz képest. Ezt továbbra is így látja. Győzelmet ugyanakkor nem emleget, csak dobogós helyezést. „Szeretném hinni, hogy lesz esélyünk rá. Ez teljesen más pálya, mint a bahreini. Az aszfalt, a nagy tempó, a szárnyak mérete is eltér Bahreintől. Úgy érzem, valamivel versenyképesebbek leszünk. Hogy ez elég lesz-e a Red Bull legyőzéséhez, főleg úgy, hogy Bahreinben annyira versenyképesek voltak? Rendkívül nehéz lesz, de szeretnék optimistább lenni, mint Bahreinben. Úgy érzem, ezen a hétvégén jó esélyünk lesz arra, hogy visszatérjünk a dobogóra.”
A spanyol DAZN csatornának ennek kapcsán megjegyezte: „Csütörtökön természetesen a pole pozíció a célod és a verseny megnyerése. Szombaton kiderül, hogy meddig juthatunk.”