Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso dicséretnek és irigységnek tartja az Aston Martint ért másolási vádakat

Alonso dicséretnek és irigységnek tartja az Aston Martint ért másolási vádakat

Marca
Hidegen hagyják Fernando Alonsót az arról szóló megjegyzések, hogy az Aston Martin a Red Bull lemásolásával ért el nagy fejlődést. Szerinte volt csapata eleve nagyobb másoló volt…

„Három Red Bull a dobogón” – mondta Sergio Pérez a Bahreini Nagydíjat követő sajtótájékoztatón mosolyogva. Főnökei közül Christian Horner csapatfőnök eközben annak örült, hogy Fernando Alonsóék alatt az ő „régi autójuk” is jól muzsikált, míg Helmut Marko tanácsadó Dan Fallowst és a tőlük az Aston Martinhoz szerződött többi „jó memóriájú” szakembert sejtette a zöld csoda hátterében.

Tény, az Aston Martin AMR23-asa mutat rokoni vonásokat a Red Bull tavalyi és idei autójával, ám az erre vonatkozó megjegyzések Alonsót nemigen mozgatják meg. „Egyáltalán nem érdekelnek ezek a megjegyzések. Nem foglalkoztat más, csak a saját csapatom, és hogy fejlődjünk. de világosan látszanak a különbségek a két autó között, egyetlen pillantással is” – mondta a kétszeres világbajnok.

Rámutatott, eleve korlátozottak a lehetőségeik, mivel a Mercedes motorját, váltóját és hátsó felfüggesztését használják.

„Szemre eltérőek. A Mercedes is azt mondja, hogy az autónk ötven százaléka az övék. a Red Bull is azt mondja, hogy az ötven százaléka az övék, miközben nem létezik eltérőbb koncepció ennél a kettőnél. Ez azt bizonyítja, hogy egyikük elmélete sem igaz.”

„Eltér az autó koncepciója e két autóétól, noha az igaz, hogy valamennyi autó hasonlít a másikra. Ha megnézzük, a Ferrari, a Haas és az Alfa Romeo szintén nagyon hasonlítanak egymásra” – hívta fel a figyelmet.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Hozzátette: „Az igazat megvallva a miénkére legjobban az Alpine autója hasonlít, ha az oldaldobozokat nézzük, valamint a benne lévő csatornákat.”

Ez utóbbi teknős megoldást egyébként mindkét gárda esetében a Red Bull és a Ferrari koncepciójának ötvözéséből ered.

Alonso szerint az, hogy nekik külön felemlegetik a hasonlóságokat, csak annak köszönhető, hogy az Aston Martin nagyot javult és versenyképes. „Minden csapat küzd a költségvetési plafonnal, és próbálnak fejleszteni itt-ott. Amikor látják, hogy valaki két másodpercet vagy egy másodpercet javult, elgondolkodnak, honnan jöhetett ez a javulás. De ez bizonyos szempontból jó, hiszen dicsérik a munkánkat.”

„Mindenesetre higgadtnak kell maradnunk. Meglátjuk, hogy itt megtörténik-e ugyanaz, mint Bahreinben. Talán negatív meglepetés is érhet bennünket. Szóval várnunk kell ezzel, valamint javítanunk kell az autónk gyenge pontjain, amiket az első versenyeken beazonosítunk” – fogalmazott a spanyol veterán.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Bearne / XPB Images)

További tartalmak