Egy 7. és 11. és egy 9-10. hely – nem mutat túl jól a Ferrari pénteki szabadedzéseken elért eredménysora Szaúd-Arábiában. A mérvadóbb esti gyakorláson Charles Leclerc 0,738, Carlos Sainz 0,989 másodperccel maradt el a leggyorsabb Max Verstappentől, és a Red Bullokon, az Aston Martinokon és George Russellen kívül még a két Alpine is jobbnak bizonyult náluk egy körön.
A vörös autók ugyanakkor érezhetően teljesen más programot futottak, mint a főbb riválisok. Versenyzőik a délutáni első egy órában előbb a közepes gumin futottak gyorsköröket, aztán a lágyon gyakoroltak a versenyre. Az esti nagy lemaradásuk mögött pedig vélhetően a motorjuk visszatekerése és a több üzemanyag állhatott. Ezt sugallják legalábbis a versenyzőik optimistább nyilatkozatai.
„Nem hiszem, hogy olyan rosszak lennénk. Őszintén szólva egészen jónak érzem”
– jelentette ki Leclerc mosolygósan. „De nagyon nehéz olvasni a teljesítmény szempontjából, mert mindenki mást csinál. Teljesítménnyel, tömeggel és hasonlókkal. Idén talán másabb, mint a korábbi években, ezért nehezebb olvasni a péntekekből. Mindenesetre érzésre egészen rendben volt. A versenytempó pedig jobbnak tűnik, mint Bahreinben. Ez jó hír.”

A Ferrarinak utóbbi nagy gyenge pontja volt két hete. Dzsidda nem falja a gumikat, és a vörös autók ilyen tekintetben úgy fest, jobban is állnak, mint Bahreinben. Ezt Sainz is megerősítette.
„Úgy érzem, közelebb vagyunk, mint Bahreinben. A motorbeállítások és az elért helyezések sem tükrözik a valós helyzetünket. A hosszú etapokon határozottan versenyképesebbnek tűnünk, ezért sokkal bizakodóbban megyek neki a hétvégének, tudva, hogy a Red Bull az egyértelmű favorit. Az Aston Martin és a Mercedes pedig velünk csatázik”
– fogalmazott a spanyol.
Az erőviszonyok kapcsán ő óvatosabbnak tűnt, mint Leclerc. „A Red Bull egyértelmű esélyes, a tempója jobb, érzésre is. De úgy érzem, valamivel közelebb vagyunk. Meglátjuk, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy a dobogóért vagy az elsőségért csatázzunk.”

Leclerc megerősítette, visszafogták még az SF-23-ast.
„Elég sok van még tartalékban. Meglátjuk, mennyi. Biztosra veszem, hogy a Red Bull is rejteget még valamit. Meglátjuk. De úgy vélem, szorosabb lesz, mint amilyennek most tűnik.”
Leclerc az autóban ülve még nem tűnt ennyire elégedettnek. A második szabadedzésen többször is érdeklődött mérnökénél a motorja állapotáról. A bahreini hiba és a mostani hétvégére kapott 10 rajthelyes büntetése miatt úgy tűnt, kissé érzékenyebb erre a területre. Megerősítette, nem volt komoly gondja. „Semmi sem ment tönkre. Volt pár alkalom, amikor a kerékvetőn váltottam fel, és hasonlók, ami nem tett igazán jót a motornak. Csak azért panaszkodtam, hogy kiderítsem, minden rendben van-e. De minden rendben, és ez jó” – mondta a monacói.
Sainznak eközben a forgalommal gyűlt meg a baja. A második edzés végén Sergio Pérezzel került közel egy koccanáshoz. Az egyszeres futamgyőztes szerint a tumultus az időmérőn is okoz majd némi fejtörést. „A piszkos levegő mindenekelőtt nagy tempónál hat rád rosszul, és vissza kell venned. És nagyon elvonja a figyelmedet is. Nagy összpontosítás kell ilyen nagy tempó mellett. Ezenkívül vakon megyünk, nem tudod, ki jön mögötted, és pusztán a mérnöködre hagyatkozhatsz” – magyarázta.
