Ott folytatta az Aston Martin Szaúd-Arábiában, ahol két hete Bahreinben abbahagyta. Fernando Alonsóval ismét a legjobb háromban zárták mindkét szabadedzést, az esti másodikon a spanyol Max Verstappen első számú üldözőjének számított, 0,208 másodperces hátránnyal. Hasonló volt a kép a versenytempó tekintetében is: a hosszú etapos átlagokat tekintve csak a két Red Bull bizonyult jobbnak a kétszeres világbajnoknál, aki a közepes gumin futva 0,2 másodpercet kapott Sergio Péreztől.
Erős kezdés egy bahreinitől teljesen eltérő pályán – ám Alonso ismét nyugalomra intett.
„Meglátjuk. A péntek sosem túl mérvadó. Bahreinben elsők voltunk pénteken, aztán az időmérőn ötödik lettem, majdnem hatodik. Az időmérőig sosem tudhatod.”
„Teszteltük, amit tesztelni akartunk az autón. Még mindig nem ideális az egyensúly, találnunk kell némi tapadást az éjjel. De egyelőre jó ez, egy újabb jó kezdés” – értékelt a veterán.
Annak sem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy a múltkori nagy ellenfelüket, a Ferrarit most magabiztosan utasították maguk mögé. „Fogalmam sincs. Csak vezetem az autót, és az időmérőn kiderül, hogy hol végzek. Sok szabadedzés, sok nap van a versenyek között, sok adatot elemezhetünk ki, és sokféle jóslat van. Ezeket meghagyom nektek” – mondta az újságírókra célozva.

„Ez is a Forma–1 szépségéhez tartozik. Nekünk, csapatoknak és versenyzőknek nehezünkre esik bármit kiolvasni a szabadedzésekből.”
Alonso ennek megfelelően igyekezett nem túl magasra tenni a lécet maguk előtt. „A lényeg, hogy a Q3-ban legyünk” – mondta.
A még mindig sérült Lance Stroll tovább folytatta az ismerkedést az új autójával, amit a 7. helyre kormányzott. Hátránya 0,3 másodperc volt Alonsóval szemben. Elismerte, a sérült kezei, csuklói még fájnak, de az adrenalin elnyomja ezt. Ami az Aston Martin helyzetét illeti, elmondta:
„Egész szorosnak tűnik. Az Alpine gyors. Meglep, hogy ennyire gyorsak. És biztosra veszem, hogy a Ferrari is ott lesz holnap, ahogy a Mercedes is egészen jó.”
Alonso Bahreinben azt mondta, ha van gyenge pontja az Astonnak, az az egyenesbeli tempó, aminek a végére kell járniuk a sok egyenessel tűzdelt Dzsidda előtt. Főnöke, Mike Krack szerint nem koncepciós oka volt a két héttel ezelőtti lemaradásuknak, így nincs miért aggódniuk. „Ki kell elemezned, mi vezetett a sebességkülönbséghez. Választhatsz eltérő légellenállást vagy leszorítóerőt, dönthetsz úgy, hogy inkább az egyeneseket, vagy inkább a kanyarokat részesíted előnyben. Mindenki másképp döntött. Mi tudjuk, mit tettünk, miért tettük, és őszintén szólva nem aggódunk emiatt” – mondta a luxemburgi.