Musorujsag
Élő Eredmények

Váratlan motorcserék a Ferrarinál, a McLarennél, Pérez is a büntetés határán

Váratlan motorcserék a Ferrarinál, a McLarennél, Pérez is a büntetés határán

FIA
Már az év második hétvégéjén motorcserét hajtott végre a Ferrari és a McLaren csapata. De a Red Bullnál is történt egy korai komponenscsere.

Egy nagydíjhétvége után nemigen várná az ember, hogy az FIA egy hosszú listát ad ki arról, mely versenyzők autójába kerültek új erőforrás-egységek, ám a Szaúd-arábiai Nagydíj kezdetén pontosan ez történt. Összesen négy versenyzőt érintettek a cserék, köztük a két ferrarist.

A vörös csapat azt már szerdán bejelentette, hogy Charles Leclerc-re 10 rajthelyes büntetés vár Dzsiddában, mivel a bahreini meghibásodások után be kell vetniük a harmadik vezérlőelektronikát. Az FIA pénteki listájából azonban kiderült, ennél több elemet cserélt a Ferrari, ráadásul nem csak a monacóinál.

Leclerc autójába pénteken beépítették a második V6-os motort, MGU-H-t és központi elektronikát. Carlos Sainz gépébe eközben egy új belső égésű motor került, szintén az idei második.

A Ferrarinál közlésük szerint Leclerc bahreini hibái utáni elővigyázatosságból döntöttek a csere mellett, ami önmagában még nem jelenti azt, hogy az idei első motorok nem lesznek már bevethetők.

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

Ugyancsak korai cserére kényszerült a McLaren. Lando Norris új V6-ost, turbót, MGU-H-t, MGU-K-t kapott, valamint az autójára szerelték az idei második kipufogót is. A brit két hete a pneumatikus rendszer hibájával küzdött, ami miatt 6 alkalommal kényszerült kiállásra. Norris csütörtökön azt mondta, ezt a hibát még vizsgálja a motorjukat biztosító Mercedes.

A három versenyző mellett Sergio Pérez neve is olvasható az FIA listáján. A Red Bullnak egy új energiatárolót és vezérlő elektronikát kellett a mexikói gépébe helyeznie, ami azt jelenti, hogy ő is a büntetés határára került.

Pérez emellett új váltóegységet is kapott, ám azért sem jár még büntetés.

Belső égésű motorból, turbófeltöltőből, MGU-H-ból és MGU-K-ból a szezon során 3 példány használata engedélyezett büntetlenül, a központi elektronika és az energiatároló esetében 2 példány, míg kipufogóból 8 darab után jár büntetés.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak