Zsinórban második szezonját kezdte jókora hátrányból a Mercedes, és az idei beragadás azt mutatja, hogy 2022 nem a csapat által remélt egyszeri kisiklás volt, hanem egy hosszabban elhúzódó mélyrepülés. A több mint egy éve nyeretlen Lewis Hamilton kapcsán megy is a találgatás arról, hogyan fogja tűrni és viselni a tartós sikertelenséget, miközben év végén lejár a szerződése.
Hazájában Bahrein után is beszédtémát szolgáltatott, vajon fog-e hosszabbítani. Hamilton hiába cáfol folyamatosan, és mondta azt például a dzsiddai csütörtökön is, hogy eszében sincs máshová menni, amíg nem ír alá, aligha fogja elfojtani e pletykákat. Főleg nem, ha kritikus megjegyzéseket tesz a „rá nem hallgató” csapatára. És főleg nem, ha a média még rá is játszik a helyzetre. A héten például a brit Sky Sports igyekezett melegen tartani a témát azzal, hogy szakkommentátoruk, Martin Brundle Hamilton esetleges Ferrarihoz szerződéséről kezdett elmélkedni (egyébként arra a következtetésre jutva, hogy ez egy irreális forgatókönyv).
A pénteki szaúd-arábiai sajtótájékoztatón a Hamiltonnal tavaly és a tél folyamán is könnyű megállapodást ígérő Toto Wolff csapatfőnököt is faggatták bajnoka jövőjéről, ám egyértelművé tette, meg van győződve arról, hogy együtt fogják folytatni. „Nos, nem tudom, mi hangzott el a pletykaszezonban, csak azt tudom, mi hol tartunk Lewisszal és George-dzsal, és semmi más nem számít” – fogalmazott Wolff. „Beszélünk róla, hogy mikor és hogyan akarunk sort keríteni rá (ti. a hosszabbításról szóló tárgyalásra), de lényegében csak változtatnunk kell pár kifejezésen, dátumon.”
A kérdésre, meg van-e győződve arról, hogy Hamilton náluk fog maradni, kijelentette: „Teljes mértékben biztos vagyok benne.”

Miközben valószínűtlennek tartja Hamilton távozását, Wolff azért megjegyezte, megértené, ha a győzelem reményében a brit nézelődni kezdene, amennyiben egy-két évig nem tapasztalna előrelépést a Mercedesnél. „Nem hinném, hogy Lewis el fogja hagyni a Mercedest a pályafutása ezen szakaszában, amikor ennyire bízunk egymásban és annyira szoros a kötelék közöttünk. Nincs okunk kétkedni egymásban, még ha most ez nehéz időszak is. Jó lenne, ha együtt jönnénk ki a könnyek völgyéből, és erős teljesítménnyel vágnánk vissza.”
„Mindenesetre ha versenyzőként újabb bajnokságot akar nyerni, biztosítania kell, hogy meglegyen hozzá az autója. És ha mi nem vagyunk képesek bizonyítani számára, hogy képesek vagyunk megadni neki az autót a következő két évben, akkor körül kell néznie máshol.”
„Kétlem, hogy jelen helyzetben megteszi. De nem haragudnék rá, ha egy-két éven belül ez megtörténne” – fogalmazott Wolff.
Hamilton Bahrein után azt mondta, a Mercedes mérnökei nem hallgattak rá, amikor figyelmeztette őket az autóval kapcsolatos problémákra a 2023-as irányválasztás idején. E megjegyzése az 1996-os világbajnok Damon Hill szerint nem feltétlenül a csapatváltás irányába mutat, inkább amolyan ébresztő lehet. „Jól ismeri a Mercedes csapatát, és egyszerűen reakciót vár. Szeretné megrázni kicsit a fát. És határozottan meg is tette! De tudják, hogy hol tartanak Lewisszal, ő is tudja, hol tart a csapattal. Tudja, hogy képesek rá, de fel kellett ráznia őket.”

„Emlékszem, én is mondtam pár dolgot a pályafutásom során egy japán motorról, amit akkoriban használtam. A főnököm leszólt, hogy nem kéne beszélnem erről, és nem kéne nyíltan kritizálnom a csapatomat. De elmondhatom: utána jobb motort kaptam!” – példálózott saját történettel Hill.
Szerinte természetes, hogy a szerződéshosszabbítás előtt álló Hamilton jelzi, hogy vannak elvárásai. „Nyerni van itt, meg akarja szerezni a nyolcadik bajnoki címet. A Mercedes tudja, hogy jobb autót kell biztosítania annál, mint amivel a szezont kezdték” – fejtegette a volt versenyző.