Musorujsag
Élő Eredmények

Elvesztette szaúdi dobogóját az utólagos büntetést kapó Alonso

Elvesztette szaúdi dobogóját az utólagos büntetést kapó Alonso

F1, Sky Sports
Lett utójátéka a Szaúd-arábiai Nagydíjnak. Az FIA a hivatalos díjátadót követően jelezte, Fernando Alonso szabálytalanul töltötte le az időbüntetését, ezzel 10 másodperces büntetést kapott. George Russell örökölte a 3. helyét.

Kiszállt az autóból, ünnepelt, átvette a serleget, pezsgőt (rózsavizet) bontott, aztán jött a hidegzuhany. Fernando Alonso 10 másodperces büntetést kapott a szaúdi verseny leintése után. Vétsége valójában a csapaté volt. A rajtrácsra való rossz beállása miatt a verseny elején 5 másodperces büntetést kapott, amit a biztonsági autó ideje alatt teljesített kerékcseréjekor töltött le. Mint kiderült, szabálytalanul.

A hibát a csapat hátsó emelőt tartó szerelője követte el, aki pár tizedmásodperccel korábban érintette hozzá az AMR23-as hátuljához az eszközét, mint lehetett volna. Alonso 10 másodperces büntetése összhangban van Esteban Ocon két hete Bahreinben kapott büntetésével. Érdekesség, hogy Alonso volt csapattársa is egy rossz rajtbeállás miatt bűnhődött, amikor csapata korán kezdett dolgozni az autóján.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Az Aston Martin hibáját alighanem a Mercedes szúrhatta ki. Legalábbis abból ítélve, hogy George Russell-lel a csillagosok pár körrel a leintés előtt közölték: 5 másodpercen belül kell maradnia a spanyoltól egy esetleges büntetés miatt. Ez a britnek egyébként 1 tizedmásodperc híján nem sikerült.

Alonso a leintés után elismerte, hogy a rossz beállás az ő hibája volt. „Felül kell még vizsgálnom. Hibáztam. Amikor szóltak, hogy öt másodperces büntetés, azt mondtam, rendben, egy kicsit gyorsabban kell vezetnem, hogy jóvátegyem ezt az öt másodpercet. De még meg kell vizsgálnom.”

A Russell előli hajrában látott meneküléséről elmondta: „Kemény nagydíj volt ez, de a srácok erőt adtak, és végig nyomtam, mint az időmérős körökön.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: EPA/Ali Haider)

További tartalmak