Musorujsag
Élő Eredmények

Ocon kétszer is falazott, azt hitte, vége az időmérőjének

Ocon kétszer is falazott, azt hitte, vége az időmérőjének

F1i
Roppant stresszesnek nevezte a szaúdi időmérőt az Alpine versenyzője, Esteban Ocon, aki leggyorsabb Q3-as körén két alkalommal is hozzáért a pályát övező falakhoz, ennek ellenére azonban megfutotta a hetedik leggyorsabb kört.

A 2023-as versenyhétvége előtt több ponton is változtattak a sokszor túlságosan veszélyesnek ítélt szaúdi pályán: több falat is hátrébb helyeztek, és amennyire lehetett, javítottak a sokat kritizált látási viszonyokon. Persze ettől a pálya továbbra is komoly kockázatot rejt és nagy kihívások elé állítja a mezőny tagjait – a falak ugyanis még mindig közel vannak, a tempó pedig elképesztő.

Nem egyszerű tehát tökéletes kört futni, a pálya pedig 2023-ban is kifogott már több versenyzőn. Kis híján az Alpine pilótáján, Esteban Oconon is, aki annyira odatette magát leggyorsabb körén, hogy két alkalommal is érintette a falakat.

Annyira nem meglepő tehát, hogy a leintés után is „benne volt még” a kvalifikáció izgalma. „Még mindig csak kapkodom a levegőt, mert nagyon stresszes volt az időmérő. A különbségek nagyon kicsik, szóval keményen oda kell tenni magunkat és komoly kockázatot kell vállalni. Ez elég lenyűgöző” – fogalmazott.

Esteban Ocon (FRA) Alpine F1 Team.
18.03.2023. Formula 1 World Championship, Rd 2, Saudi Arabian Grand Prix, Jeddah, Saudi Arabia, Qualifying Day.
– www.xpbimages.com, EMail: requests@xpbimages.com © Copyright: Batchelor / XPB Images

„A leggyorsabb körömön kétszer is érintettem a falat. Az első kanyarnál és az utolsónál. Azt hittem, ennyi volt, hogy eltört valami. Tovább nyomtam a pedált és azt gondoltam, minden rendben lesz. Továbbra is javítottam, szóval, valószínűleg ez volt a maximum” – tette hozzá.

„Elégedett voltam a körömmel, elégedett voltam azzal, hogy a harmadik szabadedzés után javítani tudtunk az autón. Az edzésen nem éreztem túl jónak, nem éreztem, hogy olyan, amilyennek szeretem. Nagyon bízom benne, hogy a futamon harcba tudunk majd szállni a többiekkel” – folytatta a francia, aki úgy érzi, az edzésen kissé már túlzásba vitték a határok feszegetését.

„Voltak kanyarok, ahol az autó trükkösebb volt, mint máshol. Nem voltam magabiztos, bizonyos értelemben vissza kellett vennem, és olyan gyorsan kellett mennem, amilyen gyorsan csak tudtam. Az autó mindenhol izgága volt. Örülök, hogy már mögöttünk van az időmérő. Az autó túlságosan izgága volt, sokszor közel voltam a falakhoz. A harmadik edzésen volt egy necces pillanatom. Feszegettük a határokat, ami normális, de most egy kicsit túlfeszítettük a húrt” – mondta.

Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak