George Russell pár óráig még a Mercedes idei első dobogós eredményét is ünnepelhette vasárnap Szaúd-Arábiában. A Fernando Alonso körüli hercehurca végén meg kellett elégednie a negyedik hellyel, ám annak is örülni tudott, mivel úgy érezte, a maximumot hozták ki a hétvégéjükből. Többet is, mint amit előzetesen lehetségesnek tartottak.
Lewis Hamiltonról ugyanez már nem egészen mondható el. A hétszeres világbajnok egész hétvégén csak árnyéka volt a csapattársának, folyamatosan ott volt közöttük 3-4 tizedmásodperc. Így is sikerült a csapattársa mögött 5.-ként célba érnie, ám ebben a Ferrariknak keresztbe tevő biztonsági autónak is volt egy kis szerepe.
Hamilton az időmérő után elveszettnek érezte magát, és elismerte, ő képtelen arra a W14-essel, amire Russell, mivel nem tud eggyé válni vele.
A futam után megnevezte e szenvedése fő okát: szerinte egy kis beállításbeli eltérés döntött kettejük között. „Csapatként sok pontot gyűjtöttünk. George harmadik lett (azóta újra negyedik, a szerk.), ami elképesztő. Én előrébb jutottam, és mindig ebben bízik az ember. Hálás vagyok, hogy a hetedikről az ötödik helyre jöttem föl. A stratégia nem igazán működött nálam.”
„A beállítással mellé lőttem. Ha George beállításával megyek, szerintem jobb pozícióban lettem volna”
– jelentette ki.

Hozzátette, a kemény gumin rajtolás szerinte rossz taktika volt, és a biztonsági autóval is pechesnek érezte magát, noha nyert vele egy pozíciót. „Szenvedtem a keményeken, a beállítás pedig téves volt ezen a hétvégén. A közepesen sokkal jobb volt a tempóm” – mondta Hamilton. „A biztonsági autónál muszáj volt a boxba mennem. A közepest ugyan sikerült működésre bírni, de nagyon hosszú volt vele a második etap.
A kérdésre, mennyi beleszólása van a beállításokba, kiemelte, általában Russellre jellemző, hogy rossz irányt választ…
„Dolgozunk ezen. Ez egy ötven-ötvenes választás volt. Én az egyiket választottam, ő a másikat. Általában az a rossz irány, amit ő választ. De most úgy esett, hogy működött. Szóval ezen a hétvégén csak tartani tudtam vele a lépést, nem tudtam gyorsabb lenni nála. De keményen fogok dolgozni, hogy legközelebb jobb helyzetben legyek.”
Megerősítette, az autóját nem sokkal érezte jobbnak a versenyen, mint az időmérőn. „A versenyen sem tudtam bízni az autóban, de próbáltam a legjobbat kihozni belőle. Versenytempóban amúgy is jobban irányítható és kiszámíthatóbb.”
Azért kiemelte, pozitívumai is voltak a hétvégének. Russell eredményén túl is. „Nem volt olyan rossz a gumikopásunk, mint Bahreinben, és pár ellenfelünkhöz is közelebb kerültünk. Nagyszerű, hogy mindkét Ferrari-versenyzőt legyőztük és a legjobb ötben végeztünk.”