Musorujsag
Élő Eredmények

Indokolatlanul küldték pályára a biztonsági autót Szaúd-Arábiában?

Indokolatlanul küldték pályára a biztonsági autót Szaúd-Arábiában?

Auto Motor und Sport, Motorsport-Magazin
Látszólag semmi sem indokolta a biztonsági autós fázist a vasárnapi dzsiddai versenyen. Az FIA megmagyarázta.

Az első kettő versenyhez hasonlóan a harmadikat sem úszta meg az F1-es mezőny biztonsági autós fázis nélkül Dzsiddában. Ezúttal nem történtek nagy balesetek, a tempót visszafogó Aston Martint egy „rokon” meghibásodása miatt küldték pályára: Lance Strollt a 18. körben szólította azonnali leállásra az Aston Martin csapata, miután probléma adódott a kipufogójával.

Strollt arra kérték, keressen egy biztonságos helyet a megállásra, és ő a 13-as kanyarnál talált is egy megnyitást a korlátoknál, ahová bekormányozta az AMR23-asát.

Autó tehát nem állt meg a pályán, és úgy tűnt, semmiféle veszélyhelyzet nem állt fenn, ami a biztonsági autó beküldését indokolttá tette volna, a versenyirányítás mégis egyből mozgósította Bernd Mayländert.

„Ott volt egy daru, szóval az autómmal nem teljesen tudtam lejönni a pályáról. Egy kis része még a pályára lógott. De őszintén szólva nem igazán láttam, hol álltam pontosan a pályán” – mondta Stroll, aki maga sem teljesen értette, miért volt szükség a biztonsági autóra.

Lance Stroll (Fotó: MTI/EPA)

Az FIA az utóbbi években feltűnően könnyen adja ki a piros zászlós és biztonsági autós utasításokat, ami kapcsán visszatérő gyanú, hogy a biztonsági szempontok mellett talán a kiszámíthatatlanság növelését is szem előtt tartja. A szövetség viszont más magyarázatot adott a látszólag felesleges biztonsági autós fázisra: megtévesztették őket a kamerák…

„A rendelkezésünkre álló kamerák szögének köszönhetően nem volt világos, hogy pontosan milyen pozícióban állt meg az autó. Mivel ez volt a legbiztonságosabb választás, beküldtük a biztonsági autót”

– közölte az FIA.

Nem mindenkinek volt mindegy, hogy jön-e vagy sem a biztonsági autó. Max Verstappen és Lewis Hamilton pozíciókat nyertek vele, mert „olcsó” kerékcserét hajthattak végre, miközben a két Ferrari pozíciókat veszített, mert az azt megelőző körökben cseréltek kereket.

Lance Stroll (Fotó: XPB)

Ami a leálló Strollt illeti, már körökkel a kiesése előtt veszített a teljesítményéből, mivel elapadt az ERS-energiája. Mike Krack csapatfőnök megerősítette: „A kipufogóproblémája miatt nem tudta visszanyerni az energiát.”

Stroll hozzátette: „Hat-hét körön keresztül folyamatosan vesztettünk a teljesítményből. Körről körre rosszabb lett.”

Kiesésével az Aston Martinnak ezúttal nem jött össze a dupla pontszerzés. A kanadai a problémája előtt a végül 6.-ként célba érő Carlos Sainz előtt állt.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak