Musorujsag
Élő Eredmények

Káosz az FIA-nál: miért vették el, majd adták vissza Alonso 3. helyét?

Káosz az FIA-nál: miért vették el, majd adták vissza Alonso 3. helyét?

FIA, Autosport
Mindössze két versenyhétvége kellett ahhoz, hogy szemtanúi legyünk az FIA idei első kacifántos ügyének. De mi történt pontosan a büntetés kiszabásától annak visszavonásáig?

Mit követett el az Aston Martin?

Fernando Alonso a rajtrácsából balra kilógva sorakozott fel a dzsiddai verseny rajtjához, amiért az FIA 5 másodperces időbüntetéssel sújtotta. A spanyol a 18. kör végén megejtett kerékcseréje előtt töltötte le a büntetést, ám az FIA utólag kiszúrta, hogy a hátsó emelőjét kezelő szerelő az 5 másodperc lejárta előtt odaérintette az emelőt a 14-es autóhoz. Az FIA úgy ítélte meg, hogy ezzel a megengedettnél korábban kezdtek dolgozni az autón, így Alonso 10 másodperces időbüntetést kapott.

 

Miért a díjátadó után jött ki a büntetés?

Ennek körülményeit az FIA által 3 órás késéssel kiadott indoklás tisztázta, melyből az derült ki, hogy az FIA eredetileg szabályosnak ítélte Alonso büntetésletöltését. „A versenyirányítás a genfi Távoli Műveleti Központ (angol rövidítéssel ROC – a videóbíró kvázi megfelelője, a szerk.) tanulmányozta, hogy a 14-es autó a szabályoknak megfelelően tölti-e le a büntetését. A bírókat arról értesítette a versenyirányítás és a ROC is, hogy a büntetést megfelelően töltötték le. A bírók nem is vizsgálták tovább az ügyet utána” – írta az FIA.

Teltek a körök, aztán az FIA hirtelen meggondolta magát.

„A verseny utolsó körében a bírók kaptak egy jelentést a versenyirányítástól, hogy nem tekintik szabályosnak a 14-es autó büntetésének letöltését, és arra kérték a bírókat, hogy vizsgálják ki az ügyet. Az ügyet a versenybíróság felé a ROC jelentette.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Ez alapján a „videóbíró” volt az, ami jelezte, hogy Alonso büntetésével mégis gond volt, és az, hogy az utolsó körben tette, magyarázat arra, miért hagyták Alonsóékat 35 körön keresztül abban a hiszemben, hogy minden rendben, és miért csak a díjátadó után született ítélet.

Van itt azonban egy homályos pont: a Mercedes már körökkel korábban jelezte George Russellnek, hogy 5 másodpercen belül kéne maradnia Alonsóhoz képest a 4. helyen, arra az esetre, ha a spanyolt esetleg megbüntetnék. A csillagos csapat tehát már az előtt tudta, hogy ebből ügy lehet, hogy az FIA vizsgálatot kért volna a bíróktól…

 

Miért nem volt rendben, ha egyszer már rendben volt?

Ez jelenti az egyik nagy ellentmondást. A büntetés indoklásában az áll, hogy a bírók a videófelvételek tanulmányozása során megállapították, „a hátsó emelő egyértelműen érintette az autót.” Mindezt abban a dokumentumban írták, melyben két bekezdéssel feljebb még az szerepel, a büntetés letöltését mind a versenyirányítás, mind a Távoli Műveleti Központ szabályosnak ítélte. Az nem derült ki, minek a hatására nézték meg kb. 35 kör után újra a felvételeket és vélték úgy, hogy elsőre tévedtek.

 

Mivel indokolták a büntetést?

Az FIA szerint az nem volt kétséges, hogy a hátsó emelő érintette az autót az 5 másodperc lejárta előtt. Szabálytalannak ezt egy, az FIA emberei és az F1-es csapatok által kötött állítólagos egyezségre hivatkozva ítélték.

„A bíróknak a versenyigazgató és a sportigazgató megmutatta a videós bizonyítékokat arról, hogyan töltötte le a 14-es autó a büntetését. Állították, hogy megállapodtak a Sporttanácsadói Bizottság ülésén a csapatokkal, hogy az autó egyetlen részét sem lehet megérinteni a büntetés ideje alatt, mert az az autón való tevékenységnek minősülne.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Alonso autóját az emelő érintette, a bírók szerint ez az autón való munkának minősül, így kiszabták a büntetést. Kiemelték, hogy a szabályzat értelmében az ilyenért diszkvalifikáció járna. „Ennek ellenére, mivel nem végeztek rajta munkát, miközben hozzáértek az autóhoz, úgy véltük, a diszkvalifikáció túl szigorú ítélet lenne” – emelte ki az FIA.

És ezzel beletenyerelt egy másik ellentmondásba, hiszen miközben arra hivatkozva büntettek, hogy az érintés munkának minősül, elismerték, hogy ez az érintés valójában nem volt munka…

 

Mivel védekezett az Aston Martin?

Mike Krack csapatfőnök már a leintés után arról beszélt, hogy vitathatók azok a szabályok és megállapodások, amikre hivatkozva az FIA a büntetést kiszabta. Csapata az újravizsgálási kérelmét azzal indokolta, hogy a sportszabályzat vonatkozó pontja nem tisztázza, hogy az autót nem szabad érinteni, valamint hogy nem született egyértelmű egyezség a csapatokkal arról, hogy az érintés munkának minősül.

A sportszabályzat 54.4.c) pontjában annyi áll:

„Miközben az autó álló helyzetben van a boxutácában egy felmerülő büntetés eredményeképp, nem szabad rajta dolgozni a megállástól a büntetés időtartamáig.”

Mike Krack (Fotó: XPB)

Az Aston Martin rámutatott, hogy e szabálykeret nem olyan, amilyennek az ítélethozók értelmezték. „Voltak viták. Más dolgok szerepelnek a sportszabályzatban, mert abban az áll: ’nem dolgozhatsz az autón’. Szerintem az idő egyértelmű volt. Még öt másodpercnél több is volt, mert van némi ráhagyásunk” – mondta Krack.

„A szabályok azt mondják, hogy nem dolgozhatsz az autón, és mi úgy értelmezzük, hogy nem dolgoztunk az autón. Most akörül megy a vita, hogy az emelő az autóhoz ért. Ezt próbáljuk tisztázni” – tette hozzá az FIA-val való egyeztetésük idején a csapatfőnök.

 

Miért vonta vissza az FIA a büntetést?

Az FIA előbb új és releváns bizonyítékként fogadta el az Aston Martin érvelését, majd újranyitotta és újratárgyalta az ügyet. A csapat 7 olyan büntetlenül hagyott esetet is bemutatott, aminél ugyanúgy érintették az autókat a büntetés alatt, de nem végeztek rajtuk tényleges munkát.

Az FIA emellett belátta, hogy az Sporttanácsadói Bizottság ülésén valójában nem született egyértelmű megállapodás a csapatokkal, mint azt addig hitte. Az Aston Martin rácáfolt erre. Az ülésről is megtekintettek videófelvételt.

„A bizonyítékok megtekintése után arra jutottunk, hogy nincs egyértelmű megállapodás, mint azt a bírók korábban állították, és amire alapozva kimondták, hogy az emelő autóhoz érése azt jelenti, dolgoztak az autón. E körülmények tekintetében úgy ítéltük meg, hogy a 14-es autó büntetéséről szóló eredeti döntést vissza kell vonni, és ennek megfelelően meg is tettük” – közölték.

 

Miért csak utólag derült ki minden?

Hogy a kép még zavarosabb lett, az annak eredménye, hogy az FIA lényegében semmit sem kommunikált abból, hogy Alonso büntetésének ügye még nem zárult le. Helyi tudósítók ugyan jelezték, hogy az FIA-nál van az Aston Martin sportigazgatója, és a csapat nyilatkozó tagjai is utaltak erre, ám azt, hogy az Aston Martin benyújtotta a felülvizsgálati kérelmét, csak azután tette hivatalossá az FIA, hogy már le is zárult az ügy.

A szövetség egyszerűen elmaradt a hivatalos dokumentumok kiadásával, kezdve a 10 másodperces büntetés indoklásával, amit bő 3 órával az ítélethirdetés után tettek csak közzé.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

 

Alonso kritikája

A kétszeres világbajnok élesen bírálta az FIA-t a büntetésről hozott döntés kései időpontja miatt, és nehezményezte, hogy a verseny során nem jelezték, vizsgálat alatt állnak. Akkor még tudtak volna reagálni rá.

Az FIA-t az elmúlt két évben rendszeresen bíráló veterán a dobogója visszanyerése előtt azt mondta, a sportág lejáratta magát. „A mai nap nem volt jó a szurkolók szempontjából, hiszen harmincöt kör kellett egy büntetés kiszabásához és ahhoz, hogy értesítsenek a büntetésről… Erre kell várnod a díjátadó után. Valami nagyon nem stimmel a rendszerrel. De ez van.”

„Sajnálom a szurkolókat. De igazán élveztem a dobogót, ünnepeltem, és hogy most tizenöt helyett tizenkét pontom van, az nem változtat semmin. Ez az FIA-ra nézve szomorú” – mondta Alonso.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak