Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg szerint Verstappen elnézőbb is lehetne csapatával

Rosberg szerint Verstappen elnézőbb is lehetne csapatával

GPFans
A korábbi világbajnok, Nico Rosberg kritikával illette Max Verstappent a szaúdi hétvége után, mondván a hollandnak elnézőbbnek kéne lennie csapatával akkor is, amikor műszaki problémák hátráltatják.

A címvédő remekül kezdte a szaúdi hétvégét, az időmérő második szakaszán viszont addigi erőfeszítései semmissé váltak, egy műszaki hiba miatt ugyanis fel kellett adnia a küzdelmet. A futamnak így csak a tizenötödik helyről vághatott neki, hiába volt ő a leggyorsabb mindhárom szabadedzésen.

Másnap aztán könnyedén felzárkózott a második helyre, csapattársát, Sergio Pérezt azonban nem tudta becserkészni. Noha a tizennégy pozíciós javítás így is dicséretre méltó, Verstappen nem tűnt túlzottan elégedettnek a vasárnapi eredménnyel.

Ennek hangot is adott nyilatkozatában. „Személy szerint, nem vagyok boldog. Nem azért vagyok itt, hogy második legyek, főleg akkor, amikor keményen dolgozol a gyárban, hogy jó formában érkezz ide, és hogy minden a helyén legyen, erre végül egy olyan versenyt kell teljesítened, ami a felzárkózásról szól” – kezdte.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

„De akkor, amikor a világbajnoki címért harcolsz, és úgy tűnik, hogy csak két autó küzd majd, akkor meg kell győződnünk arról, hogy mindkét autó megbízható legyen” – tette hozzá, odaszúrva kicsit a Red Bullnak a szombati probléma miatt.

A holland megjegyzése egy kicsit sem nyerte el a korábbi bajnok, Nico Rosberg tetszését, aki a hallottakkal kapcsolatban megjegyezte, érzése szerint a címvédőnek sokkal kegyesebbnek kéne lennie csapatával szemben – ami egyébként 2023-ra is remek autót épített neki – akkor, amikor problémákkal szembesül.

„Tényleg nem jó ezt látni” – jegyezte meg a 2016-os bajnok. „Mindemellett úgy hallottuk, hogy szombaton nagyon gyorsan elhagyta a pályát, és kihagyta a csapattal való egyeztetést is. Legalábbis minket erről értesítettek.”

„Ez nem a legjobb hozzáállás. Nem a legjobb mentalitás a szezon korai szakaszában, amikor a csapat fantasztikus autót végez az autóval, és nagyon keményen dolgozik. Én azt mondanám, hogy Max lehetne egy kicsit elnézőbb is (a csapatával szemben)” – emelte ki Rosberg, aki a hétvégén a Sky Sports szakértőjeként a helyszínről figyelhette a történéseket.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak