A címvédő bár remek tempót diktált a szaúdi hétvége szabadedzésein, az időmérőn ezt nem tudta jó rajtpozícióra váltani, egy műszaki hiba miatt ugyanis már a Q2-ben kiesett. Emiatt másnap csak a tizenötödik helyről startolhatott, magabiztos versenyzéssel viszont mindössze huszonöt kör alatt felzárkózott a második pozícióig.
Csapattársát viszont már nem tudta levadászni: a mexikói a verseny második részében magabiztosan őrizte előnyét – a győzelemért hajtó Verstappen ebből „csak” egy másodpercet tudott lefaragni, mielőtt belátta, meg kell elégednie a második helyezéssel.
A Sky Sports szakértőjeként dolgozó ex-versenyző, Martin Brundle a hétvége eseményei kapcsán megjegyezte, a Red Bull és Verstappen dominanciáját látva sokan – köztük ő maga is – a szombati hibát látva izgalmas futamban reménykedhettek. Ami pedig a Red Bull-garázs „holland oldalát” illeti, a csapat valószínűleg nem számított arra, hogy Pérez ilyen stabil lesz a futamon.

„A Red Bull végül Dzsiddában is totális dominanciát mutatott” – emelte ki összegzőjében. „Őszintén bevallom, amikor Maxnak váltóproblémái voltak az időmérőn, csendesen örültem, megkönnyebbültem és fel voltam dobódva. Semmi problémám nincs Verstappennel, és nem az ő csodálatos tehetsége ellen szólok, de úgy voltam vele, hogy legalább lesz miért várni a vasárnapi versenyt” – tette hozzá.
„Az élen Pérez felvette azt a tempót, amit a csapattársa, Verstappen szokott és szabályosan, szép stílusban megnyerte a versenyt. Max az utolsó körben ellopta a leggyorsabb körért járó pontot, ami egyértelműen bosszantotta Pérezt” – folytatta.
„Pérez meglepődött, hogy a csapat nem fújta le ezt a küzdelmet, amikor már zsebben volt a kettős győzelem, ő pedig szenvedett a pedálokkal, Max pedig vibrációt észlelt a váltóban, igaz, erről Sergio valószínűleg nem tudott. A Verstappen-csapat talán meglepődött, hogy Pérez fel tudta venni a tempójukat, és biztos, hogy bosszankodtak, amiért végül az időmérős probléma akadályozta meg Maxot abban, hogy új rekordot felállítva, az előző 21-ből 16 futamot megnyerjen” – zárta gondolatát.
