Musorujsag
Élő Eredmények

Az Alfa Romeo még nem tudja, mi volt a gond

Az Alfa Romeo még nem tudja, mi volt a gond

RaceFans
Az Alfa Romeo pályamérnöke, Xevi Pujolar elárulta, a csapat egyelőre nem tudja pontosan meghatározni, miért küszködtek a versenytempóval Szaúd-Arábiában, azt követően, hogy az időmérőn még biztató eredményt értek el.

A szaúdi időmérőn az Alfa Romeo mindkét versenyzője továbbjutott a Q2-be: a fiatal Csou Kuan-jü tizenkettedik lett, rutinos csapattársa, Valtteri Bottas pedig tizennegydik. Ezt és a bahreini futamot, ahol Bottas nyolcadikként ért célba, látva, a csapat bízott abban, hogy ismét pontot szerezhetnek. Végül azonban kiábrándító futamot zártak.

Csou tizenharmadikként, Bottas pedig csak tizennyolcadikként ért célba, reális esélye pedig egyik versenyzőnek sem volt arra, hogy a legjobb tíz közé kerüljön. A csapat pályamérnöke, Xevi Pujolar ezzel kapcsolatban megjegyezte, még keresik a pontos okát annak, miért gyengélkedtek.

„Ami az időmérős teljesítményt illeti, ugyanolyanok voltunk, sőt egy fokkal jobbak is, mint Bahreinben” – kezdte a szakember. „Pénteken küszködtünk egy kicsit, csináltunk pár tesztet, próbáltuk felfedezni az autó konfigurációjának különböző területeit, hogy lássuk, ki tudunk-e hozni egy kicsivel többet a hétvégéből.”

Xevi Pujolar (Fotó: XPB)

„Néhány területen láttuk a javulást, de néhány más területen túl sokat veszítettünk, szombaton viszont visszavágtunk. Közel voltunk a Q3-hoz, pedig nagyon-nagyon szoros volt az állás. A versenyen viszont egy kicsit többet küszködtünk a tapadással, mint amire számítottunk” – tette hozzá.

„Annyira közel vannak most egymáshoz a csapatok, hogy amint egy kicsit veszítesz a tempóból, küszködsz, hogy ismét a pontokért harcolhass. Ami Valtterit illeti, még vizsgálódunk. Meg fogjuk vizsgálni az autót, most, hogy már hozzáférünk. Láthattuk, mennyire csúszkált, és azt gondoltuk, az első gumiszettel volt gond, de aztán kipróbáltuk a másik keveréket is, de azzal is hasonló volt a helyzet. Szóval meg kell találnunk a probléma okát annál az autónál” – emelte ki.

„Csou jobb volt, közel teljesített ahhoz, amit elvárnánk, de még mindig nem volt elég. Elemzéseket kell végeznünk, és majd meglátjuk, mit kell tennünk (hogy javítsunk). A tempónk vasárnap nem volt olyan jó, mint az időmérőn. Meg kell értenünk, hogy a tapadás, vagy az erő korlátozta a futamunkat. Át kell vizsgálni az adatokat, össze kell hasonlítani magunkat a riválisokkal, és megnézni, mit tehetünk. Egyelőre nem hiszem, hogy aggódnunk kellene” – zárta gondolatát.

Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak