Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért nem utasította a Mercedes Russellt, hogy engedje el Hamiltont

Ezért nem utasította a Mercedes Russellt, hogy engedje el Hamiltont

Mercedes
Megindokolta a Mercedes, miért nem adott ki csapatutasítást a Szaúd-arábiai Nagydíjon, amikor Lewis Hamilton utolérte George Russellt.

Helyzeti előnybe hozta a biztonsági autó Lewis Hamiltont a közvetlen riválisokkal, így George Russell-lel szemben is Dzsiddában. Mivel a hétszeres világbajnok a kemény gumin rajtolt, a megszakítás idején a közepes gumikat kapta csapatától. Azt nemcsak könnyebb volt felmelegíteni az újraindításkor, de eleinte egyértelmű tempóelőnyt is biztosított a sok kemény gumis autóhoz képest.

Hamilton meg is előzte Carlos Sainzot, majd felzárkózott George Russellre. Akkor úgy tűnt, csapattársára is veszélyt fog jelenteni, és akár Fernando Alonso után is eredhet, így nem lett volna meglepő egy csapatutasítás. A Mercedes azonban nem kérte Russellt arra, hogy engedje el Hamiltont.

Mike Elliott technikai igazgató a csapat futamértékelő videójában elmagyarázta, miért nem. „Először is emlékezhetünk arra, hogy elég korán érkezett a biztonsági autó, vagyis nagyon hosszú lett az utolsó etap. Noha elméletben Lewis volt a gyorsabb gumin, de az etap végére a kemény vált a sokkal gyorsabbá. Szóval miközben Lewis kezdetben nyomást tudott gyakorolni George-ra, a végén már nem volt képes erre. Emiatt nem volt világos, melyik gumi a gyorsabb az etap egészét tekintve.”

„Mi mindig hagyjuk a versenyzőinket küzdeni, egyszerűen így működik a csapatunk. És nem éreztük úgy, hogy az egyik versenyző másikkal szembeni előnyben részesítésével jobb helyzetbe kerültünk volna, ezért csak egyszerűen hagytuk versenyezni őket”

– fejtette ki Elliott.

Hamilton egyébként úgy érezte, inkább hátrányt jelentett számára a biztonsági autó időzítése, mintsem előnyt, hiába nyert vele pozíciókat. Ennek oka, hogy a kemény gumin rajtolva a többieknél hosszabb etapot akart menni, de ez lerövidült, s a második menete kicsit túl hosszú volt a közepes gumiknak.

George Russell és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Elliott arról is beszélt, miért állították Hamiltont ellentétes taktikára. „Nem gondoltuk, hogy a lágy gumi jó lesz a versenyen. A versenyen a közepes és a kemény gumi tűnt a legjobbnak a mi autónkon, így a kérdés az volt, hogy közepes-kemény stratégiát választunk-e, vagy kemény-közepest. A szimulációk nagyjából azonos eredményt mutattak, szóval nem igazán számít, melyiken rajtolunk.”

„Lewis rajtpozíciója alapján gondoltuk úgy, hogy talán előnyt jelenthet számára, ha a keményen rajtol.”

„Ha a megfelelő pillanatban érkezik a biztonsági autó, azt követően, hogy a többiek már kiálltak a közepesen, az igazán nagy előnyt jelentett volna Lewis számára, hiszen sokkal rövidebb egy biztonsági autó idején megejtett kerékcsere” – mondta Elliott, Charles Leclerc-t említve példaként, aki pozíciókat vesztett a biztonsági autó előtti kiállásával.

Borítókép: George Russell és Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

További tartalmak