Musorujsag
Élő Eredmények

Sargeant nem tudja, lehet-e, de örömmel lenne az F1 amerikai arca

Sargeant nem tudja, lehet-e, de örömmel lenne az F1 amerikai arca

PlanetF1
A Williams újonca, Logan Sargeant kijelentette, mindent megtesz azért, hogy segítse az F1 népszerűségének a növekedését hazájában, miközben természetesen harcolni fog azért, hogy minél jobb eredményeket érjen és megvesse a lábát a királykategóriában.

A floridai születésű Sargeant debütálása előtt gyakran szóba került, hogy hosszú évek óta ő lesz az első amerikai, aki teljes állású versenyzőként vághat neki a szezonnak, debütálása pedig a lehető legjobbkor jön, hazájában ugyanis olyan ütemben válik egyre népszerűbbé a Forma–1, amire sosem volt még példa, hiába igyekeztek a sportág vezetői.

Erős debütálását látva (Bahreinben rögtön tizenkettedik volt úgy, hogy nem sokkal maradt el rutinos csapattársától, Alexander Albontól) felmerült, amennyiben tartja lendületét és folytatja fejlődését, ő lehet hazája arca a királykategóriában.

Ezt a PlanetF1 is felvetette egy, a versenyzővel készült hosszabb interjú során, és bár Sargeant egyértelművé tette, szeretne hozzátenni a sportág népszerűségének növekedéséhez, arról fogalma sincs, annak arcává válhat-e. „Nem tudom. De remélhetőleg továbbra is elég jól teljesítek majd ahhoz, hogy idővel azzá váljak” – fogalmazott.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)

Sargeanttel kapcsolatban nemrég a népszerű amerikai versenyzőnő, Danica Patrick megjegyezte, nagyon sok PR-munkát kell még végeznie, hogy felkeltse a hazai közönség érdeklődését. A fiatal versenyző bízik benne, hogy idővel ez is menni fog neki.

„Ehhez idő kell. Nagyon kevés versenyhétvégém volt még, szóval egyelőre sokat kell tanulnom, meg kell vetnem a lábam az F1-ben. Végső soron arról van szó, hogy az ember bekerüljön az F1-be, majd meggyőződjön róla, hogy benn is maradhat, mielőtt bármit is túlgondolna. Most egy nagyszerű csapat vesz körbe, ami segít ebben, és tudom, hogy mindent megteszünk majd, amit csak tudunk, annak érdekében, hogy felépítsük a márkámat, ha szabad így fogalmaznom” – magyarázta.

Igyekezett kiemelni, bár fontos neki, hogy hozzájáruljon az F1 népszerűségének a növekedéséhez, nem érzi, hogy mindez plusz terhet tenne a vállára. „A saját magammal szemben támasztott elvárások roppant magasak. Ez már így is nyomást helyez rám, szóval nem hiszem, hogy ez az egész plusz terhet jelentene, hiszen az már egyébként is megvan” – mondta.

Az viszont, hogy hamarosan Miamiban, hazai közönsége előtt versenyezhet, jár némi extra izgalommal. „Izgatott leszek, hiszen az F1-gyel mehetek vissza oda, ahol minden elkezdődött. Azért is, mert a barátaim és a családtagjaim is ott lehetnek a helyszínen. Most először fogok formaautóval versenyezni Amerikában. Amit eddig láttam, arról általánosságban elmondható, hogy pozitív és izgalmas a rajongók számára is. Remélem, hozzájárulhatok az F1 növekedéséhez és a rajongóknak is adhatok valamit, vagy valakit, akiért szurkolhatnak” – emelte ki.

Logan Sargeant (Fotó: XPB)
Borítókép: Logan Sargeant (Fotó: XPB)

További tartalmak