Musorujsag
Élő Eredmények

Rosberg szerint Cullen távozásával tovább sokasodhatnak Hamilton gondjai

Rosberg szerint Cullen távozásával tovább sokasodhatnak Hamilton gondjai

F1i
A korábbi csapattárs, Nico Rosberg úgy véli, Lewis Hamilton gondjai tovább sokasodhatnak, miután váratlanul megszakította együttműködését fizioterapeutájával és régi bizalmasával, Angela Cullennel.

A Szaúd-arábiai Nagydíj előtt vált hivatalossá, hogy hét versenyszezon után véget ér Lewis Hamilton és Angela Cullen együttműködése. A felek közösségi oldalaikon „intettek búcsút” egymásnak, ami pedig az okokat illeti, a hétszeres bajnok üzenetében arra utalt, hogy Cullen azért lép tovább, mert „követni szeretné” az álmait.

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff nem sokkal később arról beszélt, a döntést a versenyző hozta meg, miután egy „ideje már keresi a változtatás lehetőségét”. Hamilton később megjegyezte, az együttműködés lezárása nem jelenti azt, hogy kapcsolatuk is megromlott.

Angela és én jól megvagyunk” – jelentette ki. „Ő most életének egy másik szakaszában van, de még mindig nagyon közel állunk egymásoz. Minden nap küldök neki sms-t. Ő támogat engem és én is támogatom őt. Hálás vagyok, amiért velem tartott ezen az úton. Ő az egyik legkorábbi barátom, és az is marad” – tette hozzá.

Angela Cullen (Fotó: XPB)

Arról, ki veszi majd át Cullen helyét, már amennyiben átveszi valaki, még nem érkeztek hírek. Arról viszont sokan találgatnak, milyen hatása lehet a váltásnak Hamilton szezonjára és pályafutására nézve. Erről a brit korábbi csapattársa, Nico Rosberg is kifejtette véleményét.

A német szerint a partnerség megszakításával sokasodhatnak Hamilton problémái. „Azt hiszem, ez valószínűleg még rosszabbá teszi a dolgokat, mert bár a szakítás látszólag barátságos volt, Angela Lewis igaz barátja volt, és azt hiszem ez fordítva is igaz” – fogalmazott a Dzsiddában a Sky Sports szakértőjeként jelenlévő ex-versenyző.

„Egy versenyző a hétvége során az edzőjével tölti a legtöbb időt. A végén még vacsorázni is elmentek egy nagyon szűk körrel, talán egy családtaggal és az edzővel. És az, hogy nem lesz ott Lewis mellett, az biztos, hogy nem lesz ideális, nem lesz túl jó. Ez egy újabb kihívás és nehézség, amivel meg kell birkóznia, és amihez hozzá kell szoknia” – zárta gondolatát.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)
Borítókép: Lewis Hamilton és Angela Cullen (Fotó: XPB)

További tartalmak