Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff bízik a Mercedes új menedzserében

Wolff bízik a Mercedes új menedzserében

RaceFans
A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff dicsérte az istálló által nemrég kinevezett versenyzőmentort, Jerome d’Ambrosiót, aki érzése szerint gyorsan és jól váltott át a sportmenedzseri szerepkörre.

Azt követően, hogy Bahreinben is felbukkant már a csapat garázsában, a Mercedes a szaúdi hétvégén erősítette meg, hogy a korábbi Forma–1-es versenyző, Jerome d’Ambrosio csatlakozik az alakulathoz és a juniorakadémia tagjainak mentorálásával foglalkozik majd. A csapatvezető, Toto Wolff nemrég bővebb információkat osztott meg a belga feladatairól.

Valamint dicsérte is őt, miután érzése szerint nagyon gyorsan át tudott váltani a versenyzői szerepről a sportmenedzserire, amikor a Forma–E-ben hirtelen lehetőséget kapott arra, hogy a Venturi-istálló helyettes csapatvezetője legyen Susie Wolff mellett.

„A juniorprogramról gondoskodik majd, nagyon szoros együttműködésben Gwennel (Lagrue), aki az előző években nagyon sikeresen végezte ezt a munkát” – nyilatkozta Wolff a RaceFansnak. „Gwen a csapatával a gokartos kategóriáktól kezdve figyeli a fiatalokat. Nagyon aktív ezen a területen, melyek Jamesszel (Vowles) dolgozott” – utalt a korábbi stratégiai vezetőre, aki nemrég a Williamshez igazolt.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

„Az ő helyét a struktúrán belül most Jerome veszi át. Átnézi a dolgokat, hiszen rengeteg lehetőség van, amit James a stratégiai munkán túl végzett. Jerome fejlődik a szervezeten belül, de most ez az ő területe” – utalt a fiatalok segítésére.

„Régóta ismerem Jerome-ot, mert annak idején, amikor még a Renault juniorprogramjában volt, elgondolkodtam azon, hogy menedzseljem. Ez 15-20 évvel ezelőtt történt, aztán újra vetettünk rá egy pillantást, amikor kiesett a programból. Szóval, versenyzőként ismertem őt, de emberként és menedzserként nem igazán” – tette hozzá.

„Amikor Susie felajánlotta neki, hogy a versenyzői ülésből menedzseri szerepkörbe ugorhat, azonnal megragadta ezt a lehetőséget. Elég jó páros voltak, Jerome pedig még egy évig vezette a csapatot, amivel másodikak lettek a bajnokságban” – mutatott rá.

„Megvannak a kellő tapasztalatai, hiszen nagyon magas szinten teljesített versenyzőként. Világbajnok volt a gokartosok között és eljutott a Forma–1-ig. A másik oldalon ott vannak a menedzseri képességei. Hogy ezek hová vezetik, az még kérdéses, hiszen még nagyon az elején tart. Még csak most lépett be a versenyzőfejlesztés és az adminisztráció területére. Idővel majd meglátjuk, mindez hová vezet” – zárta gondolatát az osztrák.

Jerome d’Ambrosio (Fotó: XPB)
Borítókép: Jerome d'Ambrosio (Fotó: XPB)

További tartalmak