Musorujsag
Élő Eredmények

A költséglimit módosításáról tárgyalnak az F1 vezetői

A költséglimit módosításáról tárgyalnak az F1 vezetői

Autosport
Az Autosport információi szerint a Forma–1 főnökei és csapatai tárgyalni fognak a költséglimittel kapcsolatos előírások módosításáról annak érdekében, hogy a kisebb csapatok könnyebben csökkenthessék lemaradásukat.

Noha a költséglimit 2021-es érvénybe lépése óta inkább pozitív véleményeket kap az F1-ben dolgozók, a szakértők és a közönség részéről is, amiért egyik fő célja a mezőny szorosabbá tétele és a nagyobb csapatok pusztán anyagi jellegű előnyének csökkentése, felmerült, vannak területek, melyeken túl kemény korlátokat szab.

Annak ellenére, hogy a terveknek megfelelően a limit visszafogja a nagyok kiadásait, kezd kikristályosodni, hogy vannak aspektusai, amelyek megakadályozzák a kisebb alakulatokat abban, hogy csökkentsék lemaradásukat.

Az egyik legnagyobb probléma, amire az utóbbi időben több illetékes is rámutatott az, hogy költséglimit szigorúan korlátozza a tőkekiadásokat is, emiatt pedig a csapatok keze meg van kötve az infrastrukturális fejlesztések terén.

FIA logó (Fotó: XPB)

Gyárakat ugyan építhetnek, és a költségszabályok mentességet biztosítanak az új szélcsatornák létesítésének esetére is, más az infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztések viszont már beleszámítanak azokba a kiadásokba, amelyekre a limit vonatkozik. Vagyis azok a csapatok előnyre tettek szert, amelyek a limit bevezetése előtt jobb eszközökkel rendelkeztek.

Velük ellenben azok, akiknek gyengébb eszközeik voltak – jellemzően ezek pont a kisebb csapatok, akiket a korlátozásokkal segíteni hivatottak – hátrányba kerülhetnek, hiszen az autót érintő fejlesztésektől kell elvonniuk a pénzt, ha létesítményeiket akarják javítani.

Az F1 és a csapatok vezetői viszont az Autosport értesülései szerint már egyeztettek arról, hogy lazítják az idevágó előírásokat, hogy megsegítsék a kisebb csapatokat. A javaslatok szerint az istállók nagyobb szabadságot kapnak a tőkekiadások terén és így lehetőségük lesz a létesítmények fejlesztésére. A terveket már az F1-es bizottság legutóbbi ülésén is megvitatták, melyen a Williams csapatvezetője, James Vowles különösen lelkes volt a változtatásokat illetően.

Mivel több rivális is támogatta a javaslatokat, a tárgyalásoknak lesz folytatásuk: a következő hetekben további egyeztetéseket folytatnak majd a konkrét megoldásokkal kapcsolatban. Az Autosport úgy tudja, az alapötlet a FOM és az FIA vezetőinek a tetszését is elnyerte, vagyis ők sem zárkóznak el a változtatástól.

James Vowles (Fotó: Williams)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak