Musorujsag
Élő Eredmények

Óriási pénzbírsággal büntették a Hamiltont becsmérlő Piquet-t

Óriási pénzbírsággal büntették a Hamiltont becsmérlő Piquet-t

Reuters, Autosport
Komoly pénzbírságot szabott ki a háromszoros Forma–1-es világbajnok Nelson Piquétre a brazil bíróság, miután rasszista és homofób megjegyzéseket tett Lewis Hamiltonra egy interjúban.

Az előző év egyik nagy botrányát hozta egy 2021 novemberi interjú, melyben az F1 háromszoros világbajnoka, Nelson Piquet rasszista jelzővel illette Lewis Hamiltont. A portugál nyelven, egy brazil médium által készített beszélgetésből később más részletek is a figyelem középpontjába kerültek, és kiderült, Hamiltonra többször is a kérdéses jelzőt használta Piquet, sőt, még a szexuális beállítottságát is firtatta.

Bár Piquet az ügy kirobbanása után nyilvánosan bocsánatot kért, és azt mondta, a szlengből ismert szót ő enyhébb értelemben használja, egy brazil melegjogi szervezet beperelte őt. Az ítélet most született meg:

Piquet 5 millió brazil reálos, azaz mintegy 346 millió forintos pénzbüntetést kapott. És ez „csak” a fele annak az összegnek, amit az őt perlő szervezet büntetésként várt volna.

Nelson Piquet (Fotó: XPB)

Az ítélet szerint Piquet komoly morális károkat okozott, ám az összeget nemcsak a társadalmi felelősségvállalás miatt szabták ki, hanem amolyan elrettentésként is, azzal a céllal, hogy „egy nap megszabaduljunk a rasszizmus és a homofóbia káros tetteitől.”

A bíró kiemelte: „Ezek a kijelentések elfogadhatatlanok. Különösen egy ennyire híres és csodált személytől.”

A büntetés összegét a rasszizmus és az LMBTQ+ közösség esélyegyenlőségi harcára fordítják. A korábbi versenyzőnek jogában áll fellebbezni.

Borítókép: Nelson Piquet (Fotó: XPB)

További tartalmak