A korábbi Forma–2-es bajnok mellé ugyan a szerencse sem állt oda első királykategóriás hétvégéjén, annak időmérője után élesen kritizálta saját teljesítményét is, mondván a Q1-ben olyan hibákat vétett, melyek miatt nem jutott tovább a második szakaszba. Másnap ezt komoly felzárkózással akarta kompenzálni, a technika azonban közbeszólt: néhány kör után műszaki hiba miatt kiesett.
Két héttel később roppant erős időmérős teljesítménnyel vágott vissza Szaúd-Arábiában, ahol egészen a Q3-ig menetelt egy olyan kvalifikáción, amikor a rutinosabb csapattárs, Lando Norris rá nem jellemzően hibát vétett és már az első etapban búcsúzott.
A futam aztán újfent balszerencsésen alakult, Piastri első szárnya ugyanis megsérült a rajtnál, és mivel azonnal ki kellett állnia egy cserére, visszaesett a mezőny végére, végül pedig csak tizenötödikként ért célba. Főnöke, Andrea Stella persze csak a tiszta teljesítményt nézi, ezzel kapcsolatban pedig megjegyezte, az ausztrálon már most komoly fejlődés látható.

Hozzátette azt is, a McLarennek össze kell kapnia magát, hogy ütőképesebb autót adjon versenyzőinek. „Oscar részéről nagyon erős fejlődést látunk” – nyilatkozta a csapatvezető az Autosportnak. „Lando teljes bizonyosságot jelent, tudjuk, hogy ő magas szinten van.”
„Vannak tehát pozitívumok, de a fő üzenet számomra (két hétvége után is) ugyanaz marad: keményen kell dolgoznunk, hogy javítsunk az autón és visszatérjünk oda, ahová tartozunk” – emelte ki. „Nem mondanám, hogy Oscar hatalmas előrelépést tett, hiszen sokkal inkább arról van szó, hogy folyamatosan fejlődik edzésről edzésre.”
„Már az első edzésen is versenyképesebb volt, mint Bahreinben, aztán a másodikon közelebb került Landóhoz, a harmadikon pedig már a kihívója is volt. Az időmérőn előnyt tudott kovácsolni magának, majd erősen teljesített a futamon is. Szóval én inkább azt látom, hogy folyamatosan fejlődik, ami egyébként a tervünk is az ő esetében” – magyarázta.
Az Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatban Stella kiemelte, fiatal versenyzője jelentős hétvége előtt áll, hiszen pályafutása során először vezethet hazai közönsége előtt, ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a McLarennek nem kell visszafognia őt a nagy izgalmak miatt.
Piastri ugyanis kellően higgadt ahhoz, hogy vissza tudja fogni magát. „Nyugodt srác, szerintem megfelelően el tudja szigetelni magát. De persze gondoskodnunk kell arról, hogy a versenyzésre tudjon koncentrálni. Arra, hogy edzésről edzésre tartani tudja ezt a kivételes fejlődési ütemet. A pálya karakter szempontjából inkább hasonlít Szaúd-Arábiára, mint Bahreinre, szóval várjuk a hétvégét, és bízunk abban, hogy újra harcban lehetünk a Q3-ért és a pontokért” – mondta.
