Musorujsag
Élő Eredmények

Újra négy DRS-zónája lesz az Ausztrál Nagydíjnak

Újra négy DRS-zónája lesz az Ausztrál Nagydíjnak

Racing News 365
Tavaly menet közben törölték, idén újra nekifutnak: ismét négy DRS-zóna lesz a melbourne-i versenypályán.

A 2021/22-es holt idényben komoly átalakulásokon ment keresztül a 2023-as F1-es bajnokság harmadik állomását jelentő Albert Park versenypályája. Úgy tervezték meg a módosításokat, hogy növeljék az előzési lehetőségek számát, és ennek részét képezte, hogy a korábbi három helyett rekordszámú négy DRS-zónát jelöltek ki.

A negyediket – ami a gyakorlatban a harmadik volt – ugyanakkor a tavalyi Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapja után törölte az FIA. Elsősorban azért, mert a panaszkodó Fernando Alonso meggyőzte őket a zóna veszélyességéről. A kérdéses zóna a 9-es és 10-es kanyarok közötti padlógázas, de nem teljesen egyenes szakaszon volt, ahol az FIA blokkolásos és feltartásos esetek miatt érezte úgy, hogy veszélyes felnyitni a hátsó szárnyat.

A szervezők a verseny után megjegyezték, abban, hogy a vártnál talán kevesebb akciót láthatott a közönség vasárnap, az is szerepet játszott, hogy kiesett a kérdéses DRS-zóna, mely hozzásegíthette volna a versenyzőket, hogy közelebb maradjanak egymáshoz, és a pálya későbbi szakaszán próbálkozzanak az előzéssel.

Az FIA a történtek óta alaposan kielemezte az ausztráliai DRS-zónákat és a 2023-as visszatérés előtt úgy döntött, még egyszer nekifut, és újra engedélyezi az eredeti négy zónát, vagyis a tavaly veszélyesnek ítélt szakaszon is lesz mód felcsapni a szárnyakat.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak