Musorujsag
Élő Eredmények

De Vries: Nem változott a hangulat Tost megjegyzése után

De Vries: Nem változott a hangulat Tost megjegyzése után

FIA
Az Alpha Tauri újonca, Nyck de Vries nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a csapatvezető, Franz Tost megjegyzésének, miszerint már nem tud megbízni az istálló mérnökeiben. A versenyző szerint ennek nem láthatók a jelei, az istállón belül nagyon jó a hangulat.

A Red Bull második számú alakulata a vártnál gyengébben kezdte a 2023-as évet: céljuk a tavalyi botlás javítása volt, ehhez képest viszont két verseny után pont nélkül állnak (rajtuk kívül csak a McLaren nem tudott a legjobb tízben végezni az első két megmérettetés során). A döcögős startot látva a csapatvezető, Franz Tost több alkalommal is kritikusan nyilatkozott.

Szaúd-Arábiában például – félig talán viccesen, mégis némi éllel – megjegyezte, nem tudja, várhat-e nagyobb előrelépést az évközi fejlesztésektől, hiszen már nem bízik a csapat mérnökeiben. Kijelentése nagy port kavart, sokan „hangulatrombolónak”, túl negatívnak címezték azt.

A téma a melbourne-i sajtótájékoztatón is szóba került, a csapat versenyzője, Nyck de Vries pedig erősen utalt rá, nem tulajdonít nagy jelentőséget a megjegyzéseknek, hiszen nem érzi, hogy azok rossz hatással lennének a csapatmorálra. „Őszintén, úgy gondolom, hogy a csapaton belüli hangulat nagyszerű. Nem érzem a különbséget bizonyos megjegyzések után” – fogalmazott a holland.

Franz Tost (Fotó: XPB)

„Szerintem mindig ki lehet ragadni a megjegyzéseket a kontextusukból. Mind olyan gyorsak akarunk lenni, mint a Red Bull, ami most nyer és dominálja a sportágat. Mind keményen dolgozunk azért, hogy fejlődjünk, és a célunk is az, hogy jobbak legyünk” – tette hozzá.

„Mind versengő alkatok vagyunk, és szenvedélyesen szeretjük azt, amit csinálunk. Változást ennek ellenére sem érzek a csapaton belüli légkörben és hangulatban. Nagyon boldog vagyok, és biztosra veszem, hogy minden csapattag tovább akar lépni” – emelte ki, majd megjegyezte, ő továbbra is bízik benne, hogy hamarosan pontokat szerezhet.

„Szeretnénk előrelépni. Ami az eddigiek illeti, az nyilvánvaló, hogy előbb szerettünk volna lenni, és bíztunk is benne, hogy egy kicsit jobban teljesítünk majd. Szerettünk volna egy kicsit előbb lenni a pontokért folyó küzdelemben is. De remélhetőleg a szezon során eljutunk ide” – mondta.

A sajtótájékoztatón megkérdezték, Tost ugyanolyan szigorú-e a versenyzőivel is, mint a mérnökökkel, De Vries azonban erre nem tudott választ adni, kiemelve, még csak néhány hónapja dolgozik a csapatnál. Szerencséjére azonban részt vett az eseményen egy olyan pilóta, aki hosszú éveket töltött az istállónál, így „átháríthatta a kérdést”: „Ezt inkább kérdezzék meg Pierre-től (Gasly), én még csak egy kis ideje vagyok itt.”

Nyck de Vries (Fotó: XPB)
Borítókép: Nyck de Vries (Fotó: XPB)

További tartalmak