Musorujsag
Élő Eredmények

F1-es versenyzők: Felesleges ennyi szabadedzés

F1-es versenyzők: Felesleges ennyi szabadedzés

FIA, Autosport
Több versenyző kifejezett szükségét érzi, hogy csökkentsék a Forma–1-es a szabadedzések számát. George Rusell és Lewis Hamilton reformötletekkel is előállt, Max Verstappen szerint viszont az izgalmakhoz csak sűrűbb mezőnyre lenne szükség.

A Forma–1 elnöke, Stefano Domenicali a múlt hétvégén egy interjúban kijelentette: támogatja az F1-es szabadedzések eltörlését. A sorozat később a szóvivőjén keresztül tisztázta, nem akarják felszámolni a nagydíjhétvégéken felkészülési lehetőséget biztosító tréningeket, csupán gondolkodnak azon, hogyan tehetnék őket a közönség számára vonzóbbá.

Miközben több versenyző a télen nehezményezte, hogy háromra csökkentették a téli tesztnapok számát, és a korábbi években is sok panaszt hallottunk, amikor csapatváltás vagy más miatt többeknek problémája volt az autójukkal, s ezért „élesben” kellett tesztelniük, Melbourne-ben most a mezőny több tagja is arról beszélt, hogy nincs szükség ennyi gyakorlási lehetőségre, ezért célszerűnek tartaná, ha nem lenne három szabadedzésük.

A hangadó e téren George Russell volt, aki a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak az igazgatója.

 „Szerintem a válasz: nem” – felelte a kérdésre, kell-e három szabadedzés. „Nyilván minél több gyakorlási lehetőséged van, annál jobban felgyorsulsz, annál elégedettebb leszel az autóval. Nem gondolnám helyesnek, hogy a Forma–1-ben háromszor annyi edzésed van, mint a Forma–3-ban és a Forma–2-ben. Nekik lenne szükségük több gyakorlásra, hiszen ők kevesebbet is versenyeznek, és nincs gyakran tesztjük sem.”

„Ha nem lenne edzés, az túlzás lenne. Kezdetben nem pártoltam a sprintversenyeket, de úgy, hogy már teljesítettünk párat, igazán élveztem a sprinteket és azt, hogy akció volt pénteken. Ez fontos számunkra, de a szórakoztatás szempontjából is” – fejtegette a brit.

George Russell (Fotó: XPB)

Pierre Gasly egyetértett. „A három szabadedzésre határozottan nincs szükségünk versenyzői szempontból. Mindig klassz, hogy dolgozhatsz az autó részletein, próbálod tökéletesíteni az egyensúlyt a hétvégére. Szerintem egy, legfeljebb kettő kell, ez bőven elég számunkra.”

Lando Norris az alsóbb kategóriák kapcsán „hülyeségnek” nevezte, hogy miközben az F2-es és az F3-as széria olyan sok pénzt emészt fel, azért cserébe ennyire kevés kört teljesít a mezőnye. Hozzátette: „Egy szabadedzés, aztán időmérő – nekem tetszik. Nyomás alá helyez, a mérnököket is nyomás alá helyezi, és egyből jön az akció.”

Nico Hülkenberg sem érezné akadálynak, ha kevesebb gyakorlási lehetőséget kapnának, ám kiemelte, a versenyzők véleményét ilyen szempontból az egyéni érdekek és igények formálják. „Itt a személyes vélemény is számít. Szerintem elegendő gyakorlásunk van most. Ha belegondolok, amit George az utánpótlásszériákról mondott, én valójában egészen élveztem, hogy csak fél órám volt, mint az F2-ben, aztán jött az időmérő edzés. Egyéni ízlésen múlik, hogy mi a véleményed, és talán elég sokáig beszélhetnénk erről.”

 

Kell a tét nélküliség

Domenicali korábban arról is beszélt, hogy szeretné növelni a téttel bíró események számát a hétvégéken. Ennek kapcsán felmerült, talán extra pontokat lehetne osztogatni a szabadedzés legjobbjainak, vagy akár állandósíthatnák is a sprintes lebonyolítást.

Russellt megkérdezték, van-e szükség tétet adni a szabadedzéseknek, vagy egyszerűen csak csökkenteni kéne a számukat. „Szerintem csak hozzá kell szokni az autóhoz, tesztelni dolgokat a későbbiekre. Most egyáltalán nincs tesztünk. Egy edzés elég jó mindenkinek arra, hogy kipróbáljon bizonyos dolgokat, amiket ki kell próbálni a fejlesztés segítéséhez. Ez itt a motorsport csúcsa, és nem szeretném, ha nem lenne módunk új dolgokat kipróbálni azután, hogy az elején előálltunk egy autóval. És néha éppen ez a szép ebben: van hatvan perced edzeni, kipróbálsz új dolgokat, fejlesztéseket, javítasz rajta. Ha egyből olyan edzéssel kezdesz, amiért pont vagy jutalom jár, kevésbé valószínű, hogy új dolgokat próbálsz ki” – hangsúlyozta.

Fotó: XPB

 

Russell és Hamilton ötletel

A hétvégék lebonyolítási módjának javítása kapcsán a versenyzők véleménye megoszlott. Hülkenberg szerint nincs min gondolkodni. „Amióta az F1-ben vagyok, mindig három szabadedzés volt. És már eleve lerövidítették őket, ami jó. Szerintem ez megfelelő felvezetése a hétvégének: péntek az edzésnap, a szombat fontosabb, a vasárnap a csúcspont. Nem látom szükségét bármin változtatni” – mondta a Haas versenyzője.

Russell ezzel szemben nagyon is változtatna.

„A világ körül utazgató két-háromezer ember számára szerintem jó lenne, ha az első edzés péntek délután vagy este lenne, így a csapatok nem kényszerülnének rá, hogy már szerdán megérkezzenek. Ha az első edzés péntek délelőtt van, muszáj már csütörtökön itt lenni, és sok verseny esetében már szerdán. Ha ezt odébb tolnánk, a csapatok csütörtök délelőtt utazhatnának.”

„Huszonnégy versennyel számolva ez egy évben majdnem egy extra otthon töltött hónapot jelentene mindenki számára a cirkuszban. Szóval én a sprintformátumot mondanám, de úgy, hogy az első edzés később legyen” – hangsúlyozta a közjó fontosságát a mercedeses.

George Russell (Fotó: XPB)

Gasly erre is bőszen helyeselt. „Nem csoda, hogy ő irányítja a GPDA-t! George-nak nagyszerű az ötlete. Én támogatom. Szerintem mind készen állnánk erre, főleg, hogy egyre több a verseny a naptárban, és mindig arról beszélünk, hogy még több lehet a jövőben. Szóval kipróbálnám ezt a pénteki edzést, legyen több akció szombaton. A sprintben látok fantáziát, de a fő versenynek vasárnap kell lennie, hogy ne változzon a sport DNS-e”

Lewis Hamilton eközben egy korábbi ötletét vette elő, igaz, konkrétumok nélkül. Szerinte többet kéne variálni a versenyhétvégéket, akár pályától és helyzetektől függően. Hogy hogyan, azt nem fejtette ki.

„Szerintem lehetne változatosabb. Például az olyan helyeken, mint Monaco. Talán más megoldásokat kéne kitalálni a hétvégékre, hogy a növeljük a szurkolók érdeklődését.”

„Egyes helyeken sprintversenyeink vannak, talán valami hasonló kéne. Nekem tetszik a sprinthétvégék formája, ahol csak egy szabadedzés van és nagy a nyomás, hogy mindent egyből jól csinálj, mert jön az időmérő. Én szeretem és élvezem ezt” – mondta a hétszeres világbajnok.

 

 

Verstappen: Sűrűbb mezőny kéne, nem variálgatás

A brittel ugyanakkor nincs mindenki egy véleményen. Tavaly Sebastian Vettel és Mick Schumacher is jelezte, nem szereti a sprinthétvégéket, részben a kevés gyakorlási lehetőség, részben a korai parc fermé-szabályok miatt, és a Red Bull versenyzői is hasonlóan kritikusak voltak.

Max Verstappennek a kevés felkészülési időtől aligha kéne tartania, ám szerinte érdemes lenne csínján bánni a változtatásokkal.

„Nem vagyok rajongója annak, hogy manapság ilyen sok verseny van, és nem vagyok rajongója annak sem, hogy változtatgatjuk az egész lebonyolítást. Óvatosnak kéne lenniük, nehogy változzon a Forma–1 DNS-e. Szerintem fontos lenne, hogy ne játszadozzanak ezzel túl sokat, mert egy ponton ennek vége lesz.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull)

„Én úgy kezdtem el nézni a Forma–1-et fiatalon, hogy nagyon vártam a vasárnapi versenyt. Amikor olyan sok versenyt teljesítesz, mint manapság, talán kiejthetsz egy szabadedzést, de amúgy nem gondolnám, hogy sok mindenen kéne változtatni.”

„Az egyetlen dolog, amit szem előtt kéne tartani, hogy szorosabb legyen a mezőny, kisebb legyen a különbség a csapatok között, mert ez fog izgalmasabb versenyeket eredményezni” – mutatott rá a holland.

Borítókép: George Russell, Pierre Gasly és Nyck de Vries (Fotó: XPB)

További tartalmak