Musorujsag
Élő Eredmények

Jön a McLaren „B-autója”

Jön a McLaren „B-autója”

F1i
A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella megerősítette, hogy az alakulat egy B-autón dolgozik a vártnál gyengébb szezonkezdés után. A szakember megerősítette, új fejlesztéseiket szakaszosan vetik majd be.

A narancsosok a 2022-es szezon után többször jelezték, a folytatásban az élmezőny előnyének csökkentése lesz a fő céljuk, valamint az, hogy az üldözőboly élére ugorjanak. Ehhez képest 2023-ban két versenyhétvége után továbbra is pont nélkül állnak, vezetőik és pilótáik pedig többször elismerték, a télen lemaradtak a fejlesztési versenyben.

De elmondták azt is, már dolgoznak a megoldáson: átfogó fejlesztési programot indítottak, ennek keretén belül pedig a Kínai Nagydíj kiesésével keletkező „tavaszi szünet” után, Azerbajdzsánban rögtön bevetnek néhány újítást.

Andrea Stella (Fotó: XPB)

Ezt az idény során több fejlesztési csomag követi, és amint az új elemek mind felkerültek a versenygépre, a csapatvezető, Andrea Stella szerint már egy B-autóról is beszélhetünk majd. „A bakui fejlesztéseknek az autó egy olyan területét kell érinteniük, amivel az autó bemutatója óta elégedetlenek vagyunk” – fogalmazott.

„Egyértelmű, hogy ezzel a területtel nem vagyunk megelégedve. A fejlesztések szempontjából ez csak az első lépés lesz. Nyilvánvaló, hogy újabb jelentős fejlesztésekre számíthatunk, ezek pedig az autó több területét is érinteni fogják, és láthatóbbak is lesznek” – tette hozzá.

Ez az, amit úgy is nevezhet valaki, hogy B-specifikus autó” – emelte ki a csapatvezető, aki a második csomaggal kapcsolatban nem akart időpontról beszélni, támpontot viszont adott. „A szezon második felében, a leállást követően lesz egy újabb kör a fejlesztéssel. Szóval három lépésről van szó, Baku, majd a második – nem akarok dátumot mondani, de még a szünet előtt – és egy a leállás után. Reméljük, mind hoz majd néhány tizedmásodpercet” – zárta gondolatát.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak