Musorujsag
Élő Eredmények

Már nem hibáztatja a Red Bullt Pérez, de a főnökeinek ellentmondott

Már nem hibáztatja a Red Bullt Pérez, de a főnökeinek ellentmondott

F1, Racing News 365
Tagadja Sergio Pérez, hogy feszültség van a Red Bullon belül a legutóbbi szaúdi verseny hajrájában történtek miatt. Félreértést emlegetett, és felülvizsgálták a történteket.

Jól meghajtotta egymást a Red Bull két versenyzője a Szaúd-arábiai Nagydíj hajrájában. Max Verstappen a 15. helyről zárkózott fel másodiknak, és az utolsó körökben megpróbálta utolérni a végig vezető csapattársát, ám Sergio Pérez jól beosztotta az előnyét. A győzelmet ugyan megszerezte, ám a bajnoki vezetést nem sikerült neki, hiszen a futam utolsó körében Verstappen elvette tőle a leggyorsabb kört és az érte járó egy pontot.

Pérez részéről érezhető is volt némi feszültség a leintés után. Már a verseny alatt jelezte csapatának, hogy értelmetlennek látja az üldözőversenyt, a futamot követően pedig azt nehezményezte, hogy a csapat kommunikációja alapján ő biztonságban hitte a leggyorsabb körét, mégis elvette tőle a csapattársa. „A jelek szerint nem ugyanazokat az információkat kaptuk” – szúrt oda a Red Bullnak.

Az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtónapján Pérez egyértelművé tette, nincs semmiféle nézeteltérés a csapaton belül.

„Minden nagyszerű. Beszéltünk róla, mindenki közös nevezőn van. Tanultunk belőle. Akkor úgy gondoltam, hogy nem kaptam meg a megfelelő információkat, de visszatekintve elmondhatom, hogy a csapat teljesen jól játszott”

– vonta vissza a dzsiddai kritikáját.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

Arról is beszélt, hogy felülvizsgálták a történteket, és a folytatásban már egyértelműbb lesz a kommunikációjuk. „Ha olyan helyzetbe kerülünk, mint amilyenben Bahreinben és Dzsiddában voltunk, ahol nagyon egyértelmű volt, ki nyeri a versenyt, függetlenül attól, mennyire nyomjuk… ha nem így lesz, akkor teljesen más versenyhelyzetbe kerülünk. És ez egy kicsit bonyolult lehet” – utalt arra, hogy feleslegesen hajszolni egymást nincs értelme a csapat szempontjából.

Ami a leggyorsabb kört illeti, a Red Bull vezetői, Christian Horner és Helmut Marko azt mondta, Pérez valójában maga is próbálkozott az utolsó körös javítással, de mivel hibázott már az első kanyarkombinációban, fel is adta a kísérletét, így maradt reakció nélkül Verstappen köre.

Pérez most cáfolta ezt, és azt mondta, már bánja, hogy meg sem próbálkozott a javítással…

Talán félreértettük a egymást a mérnökömmel a kommunikáció során. Már bánom, hogy nem mentem rá a leggyorsabb körre, mert azt gondoltam, hogy más a helyzet. De közben nincs szó arról, hogy mondtak nekem valamit, miközben Maxnak mást mondtak. Szóval csak rajtunk múlt”

– ismerte el, hogy a más információkról tett szaúdi megjegyzése nem volt megalapozott.

Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

Javítaniuk a mérnökével nekik kell. „Beszéltem a mérnökeimmel, és mindent tisztáztunk. Beszéltem Christiannal is a verseny után, és minden világos volt. Szóval semmi komoly” – tette egyértelművé a mexikói.

Kiemelte, minden más, amit a belső feszültségről írtak vagy mondtak, csak találgatás. „Nincs ebben semmi több. A csapat szerintem helyesen tette, hogy hagyott bennünket versenyezni, ez jó volt. Az újságírók sztorikat kreálnak, amikor nem versenyzünk, de a csapatnál minden rendben van.”

Pérez remekül kezdte az idei szezont, akárcsak csapata. A győzelemre Melbourne-ben is a Red Bull a nagy esélyes, ám figyelmeztetett: „Reméljük, hogy sikerül tartani a lendületünket. A csapat nagyszerű formában van, de még nagyon hosszú út áll előttünk. Nagyon fontos lesz tartani a szintet. Minden hétvége egy új kihívást jelent.”

Ami a bajnoki álmait illeti, csak annyit mondott: „Jól érzem magam, jó formában vagyok. De minden hétvége új kihívás. És én állok elébe!”

Borítókép: Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

További tartalmak