Musorujsag
Élő Eredmények

Pár éve még rajtrácsgyerek volt Melbourne-ben, most első futamára készül

Pár éve még rajtrácsgyerek volt Melbourne-ben, most első futamára készül

FIA
Különleges hétvége vár a McLaren újoncára, Oscar Piastrira, aki első hazai futamára készül, aminek helyszíne ráadásul szülővárosa: Melbourne. Ennek kapcsán a csütörtöki sajtótájékoztatón egy érdekes emléket is megosztott a közönséggel.

A fiatal ausztrál nemcsak F1-es karrierje, hanem formaautós pályafutása első hazai versenyére készül, azt pedig többször kiemelte már, hogy a melbourne-i hétvége nemcsak ezért lesz kiemelten fontos számára, hanem azért is, mert néhány kilométerre a futam helyszínétől nőtt fel. Nem csoda tehát, hogy számos emlék fűzi a pályához és izgatottan várja a hétvégét.

Mondani sem kell, a csütörtöki sajtótájékoztatónak éppen ezért ő volt az egyik főszereplője, az eseményen pedig egy érdekes emléket is megosztott a hallgatósággal arról a napról, amikor Danyiil Kvjat mellett volt „rajtrácsgyerek” a 2015-ös futam előtt.

Vagyis lett volna, az orosz versenyzővel ugyanis nem jött össze a nagy találkozás. „Tavaly itt voltam tartalékversenyzőként, és itt voltam, azt hiszem, a 2015-ös évben is. Én voltam a rajtrácsgyerek Danyiil Kvjat mellett, szóval, az ő zászlóját tartottam, de lerobbant a rajtrácsra vezető körön, szóval sosem találkoztam vele. Elég különleges, hogy most valaki majd az én zászlómat tartja, és remélhetőleg, több szerencsém lesz” – fogalmazott.

Szurkolók Melbourne-ben (Fotó: XPB)

„Nyilvánvaló, hogy nagyon különleges ez a hétvége. A hazámban, a szülővárosomban fogok versenyezni. Fociztam, meg krikettet játszottam azokon a helyeken, ahol most a paddock van. Nagyon-nagyon különleges, hogy ezen a hétvégén tényleg otthon vagyok. Amikor legutóbb Ausztriában versenyeztem, még gokartos voltam, azt hiszem, hét év telt el azóta, szóval jó, hogy újra pályára gurulhatok itthon” – emelte ki.

Ami a teljesítményt illeti, Piastri magabiztosan vág neki a hétvégének, mert úgy érzi, debütáló hétvégéje, vagyis Bahrein után Szaúd-Arábiában már erősebb teljesítményt nyújtott, fokozatos fejlődését pedig tartani akarja.

„Főleg a szaúdi kvalifikáció adott önbizalmat azzal kapcsolatban, hogy jól dolgozunk. Sokat nem változtattam Bahreinhez képest, de az időmérős eredmények teljesen mások voltak, ami nyilvánvaló, mert bejutottam a Q3-ba. Ez jó kis önbizalom-növelő volt. Ami a vasárnapot illeti, most legalább célba értem. Az első körben néhány dolgot másképp is csinálhattam volna, hogy elkerüljem a bajt, de a futam további része jól telt, és legalább teljesíteni tudtam a versenytávot. Tanultam, és le tudtam rázni magamról egy kis rozsdát” – magyarázta.

A rekordszámú ausztrál közönségnek egyelőre nem akar „ígérgetni”, de azt biztatónak tartja, hogy a pálya inkább a szaúdihoz hasonlít, mint a bahreinihez, Dzsiddában pedig jobban teljesítettek. „A csapat természetesen minden tőle telhetőt meg fog tenni. Az előző két pálya közül szerintem inkább a szaúdihoz kell, hogy hasonlítson. Ez remélhetőleg pozitív számunkra. Megmutattuk, hogy jobb napjainkon bejuthatunk a Q3-ba és a pontszerző helyekért harcolhatunk. Remélhetőleg a futam is tiszta lesz, és az első szárny ezúttal nem tesz keresztbe Landónak (Norris). Majd meglátjuk, hogy mire leszünk képesek” – zárta gondolatát.

Borítókép: Oscar Piastri (Fotó: XPB)

További tartalmak