Musorujsag
Élő Eredmények

Pérez: A Red Bull többé nem egyszemélyes csapat, bajnokesélyesként kezelnek

Pérez: A Red Bull többé nem egyszemélyes csapat, bajnokesélyesként kezelnek

Autosport, Motorsport-Total
Töretlenül hisz Sergio Pérez az idei bajnoki esélyeiben, és úgy érzi, a Red Bull már nem számít egyszemélyes csapatnak.

Amikor 2020 végén szerződtette a Red Bull Sergio Pérezt, kimondott segítőt keresett Max Verstappen mellé. Szükségük volt valakire, aki hozzáteszi a maga részét a konstruktőri bajnokságban, és akire számíthatnak, ha vezérükkel történik valami. Az első évben Pérez igazi vízhordóként működött, sokszor segített be csapattársának.

2022-ben aztán Verstappen már túlságosan dominált ahhoz, hogy szüksége legyen bármilyen segítségre, ám Pérez ettől még második számú volt, aki teljesen a holland árnyékába szorult. A mexikói dolgát akkor az is nehezítette, hogy az RB18-as autót a fejlesztés során Verstappen igényeihez igazították, miközben neki egyre inkább gondjai adódtak vele. Az emiatti visszaesésnek köszönhető, hogy Pérez végül lemaradt a bajnoki második helyről.

Idén Helmut Markóék már a teszteken egyértelművé tették, hogy az autójukkal Verstappen és Pérez igényeinek is képesek megfelelni, és egyelőre szoros is a verseny kettejük között. Egy-egyre állnak a győzelmek tekintetében, Verstappen 1 ponttal vezet Pérez előtt. Hogy meddig lesz ilyen szoros, az majd elválik, Pérez mindenesetre hiszi, hogy a Red Bull már nem egyszemélyes csapat, minden lehetősége megvan arra, hogy ő is bajnokaspiráns legyen.

„Teljes mértékben hiszem. Amikor a csapathoz kerültem, teljesen más volt minden. Alapvetően csak azért mentek két autóval versenyezni, mert muszáj volt nekik. Most elmondhatom, a csapat részének érzem magam, érzem, hogy megvan a helyem és tisztelnek. És versenyzőként ez klassz.”

„Igazán hiszem, hogy élvezem a csapat teljes támogatását, ahogyan Max is, és Maxhoz hasonlóan én is minden lehetőséget megkapok arra, hogy megnyerjem a bajnokságot” – jelentette ki a dzsiddai győztes.

Max Verstappen és Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

Megerősítette, 2022-höz képest sokkal elégedettebb az autójával is. „Elég sokat tanultunk arról tavaly, hogy milyen irányt kéne vennünk. És nemcsak magával az autóval, de a beállításával is, azzal, hogyan próbáljuk ellensúlyozni a gyenge pontokat” – mondta, hozzátéve, az RB19-esnél már egyből látszott, hogy mindketten elégedettek vele.

„Most nagyon erős autónk van, nagyon erős csomagunk, és elégedett vagyok az autóval. Jól tudok vele dolgozni, és hiszem, hogy a fejlesztési irányunkkal a legtöbbet tudom kihozni belőle. Ez kell ahhoz, hogy a szezon során harcban maradjak: egy autó, amivel versenyképes tudok lenni, bármilyen körülmények között.”

„Tavaly, amikor elkezdtük fejleszteni az autónkat, és amikor kezdtük csökkenteni a tömegét, lényegében jobban passzolt Maxhoz, és megnőtt köztünk a különbség. Jelenleg ugyanazokat a dolgokat kérjük. Az első versenyeken nagyon közel voltunk egymáshoz az egyensúly tekintetében, és hasonló egyensúlyt is kértünk. Szóval ez jó dolog.”

A lehetőség tehát adott, ám élni is kell vele. Pérez tudni véli, hogyan kaphatná el csapattársát. „Ha világbajnok akarok lenni, le kell győznöm Maxot, hétről hétre. És ehhez szükségem lesz a kiegyensúlyozottságra a szezon egészét tekintve. A lényeg a kiegyensúlyozottság” – mondta.

Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

Hozzátette: „Nyerhetsz tizenöt versenyt egy évben, de ha a többin kiesel, az nem lesz elég. Szóval ennyire következetesnek kell lennem, versenyről versenyre. És minden hétvégén a maximumomat kell nyújtanom.”

Elismerte, a feladata nem egyszerű a holland mellett. „Nem kérdés, senki sincs olyan jó formában, mint Max. Ennél a csapatnál, ezzel az autóval őt a legnehezebb legyőzni. És ha Max a viszonyítási pontod, attól jobb versenyzővé válsz. Szóval ez többet hoz ki belőled.”

Borítókép: Sergio Pérez (Fotó: Red Bull)

További tartalmak