Musorujsag
Élő Eredmények

Az eredmény romlott, az autó javult – nem pánikol a Ferrari

Az eredmény romlott, az autó javult – nem pánikol a Ferrari

F1, Sky Sports, Motorsport
Csalókának érzik a Ferrari versenyzői az eddigi leggyengébb időmérős eredményüket. Carlos Sainz és Charles Leclerc így is előrelépést emleget, a spanyol tiszta körrel a legjobb háromba kerülést is reálisnak tartotta.

Az első két idei versenyhétvégén volt Ferrari az első két rajtsorban, Ausztráliában nem lesz. Carlos Sainz az 5., Charles Leclerc a 7. rajtkockát szerezte meg, ami összességében az eddigi leggyengébb szombati eredményük 2023-ban. Történik mindez azon a hétvégén, aminek péntekjén még mindkét versenyző arról beszélt, sikerült előrelépniük Bahreinhez és Szaúd-Arábiához képest.

A vörösök párosa továbbra is úgy látja, hogy jobb lett az SF-23-as, ám bizonyos tényezők miatt ez az eredményeiken nem látszik. Egyelőre. Problémája mindkettejüknek a gumik előkészítésével és a forgalommal volt – emiatt nem tudták kihozni a maximumot az autóból.

„Egyfelől nagyon elégedett vagyok, másfelől nem” – mondta Sainz a leintés után. „A negatív oldallal kezdem: rosszul sikerült a bemelegítő köröm, és nem sikerült a megfelelő hőmérsékletre melegítenem a gumikat. Elengedtünk három-négy autót, mert azt hittük, gyorskörön vannak. Nagyon le kellett lassítanom miattuk, aztán ők lassítottak le engem, mert nem nyomták.”

„Két-három tizedet vesztettem az első szektorban, és a második-harmadik szektorban nagyon sokat kellett kockáztatnom. Utána viszont egészen jól sikerült a köröm. Szerintem a legjobb háromba kerülhettem volna, ami nagy előrelépés lett volna Dzsiddához képest.”

„Ami a pozitív oldalt illeti: sokkal elégedettebb vagyok az autóval, erős köröket teljesítettem, és igen keményen nyomtam. Remélem, hogy a változtatásokkal holnap is jobbak leszünk” – mondta a spanyol.

Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

Leclerc-t eközben éppen ő tartotta fel a Q3-ban. Emellett a monacói magát is korholta, mert nem teljesített a magától elvárt szinten. „Nehéz volt. Valójában úgy érzem, egészen versenyképesek vagyunk, de nem tudtam mindent összerakni, a Q3-as első körben sem. Szóval ez részben az én hibám, mert a Q3-ba érkezve mindent össze kell raknod, bármilyen kört is mész. Tökéletesíthettük volna jobb kommunikációval. De én sem végeztem ma jó munkát” – mondta a tavalyi melbourne-i győztes.

Kiemelte, jobb a Ferrari, mint amilyennek tűnik.

„Nem pánikolnék a mai nap alakulása miatt. Két-három tized benne van. Csak jobban kellett volna vezetnem. Az autó nem volt rossz, érzésre valójában egészen jó volt. A hétvégi változtatásaink pedig javítottak a versenytempónkon.”

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Így látja ezt Sainz is, aki már pénteken elárulta, irányt váltottak bizonyos beállításokkal az első két hétvégéhez képest, és ezzel sikerült többet kihozniuk az autójukból. Főleg versenytempóban. A spanyol szerint e szemléletváltás miatt talán visszaestek kicsit egy körön, de nyerni fognak valamennyit vasárnap.

„A változtatásokkal, amiket végrehajtottunk, a vasárnapra fókuszáltunk. Ezért nem tűntünk különösebben jónak ma.”

„De meggyőződésem, hogy egy tiszta időmérős körrel a legjobb háromba kerültem volna. Remélem, hogy holnap segíteni fognak a változtatások. Ha nem, akkor legalább teszteltünk egy csomó dolgot, és remélhetőleg megtaláljuk a helyes irányt” – mondta a ferraris.

Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: Ferrari)

További tartalmak