Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg állt Hamilton és a jobb eredmény közé?

Hülkenberg állt Hamilton és a jobb eredmény közé?

FIA, Sky Sports, Motorsport-Total
Lewis Hamilton úgy érzi, Nico Hülkenberg nélkül jobban is szerepelhetett volna az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén.

Idén harmadik alkalommal is alulmaradt George Russell-lel szemben Lewis Hamilton az időmérő edzésen. A hétszeres világbajnoknak Melbourne-ben 0,136 másodperc hiányzott a csapattársához képest, így lett harmadik. Dzsiddával ellentétben most viszont volt esélye legyőzni őt, hiszen a Q1-ben és a Q2-ben is nagyon szorongatták egymást, sőt, a Q3 kezdetén egy ideig még vezetett is.

„Nagyszerű körnek éreztem, és nagyon szürreális volt az élen látni magunkat egy pillanatig. Aztán persze láttuk, hogy Max befejezi a körét, és éppen csak elvesztettem a vezetést” – mondta Hamilton.

„A második kör már nem volt valami nagyszerű. Sajnos nehéz működésre bírni a gumikat, és elég sok teljesítményt benne hagytam, mert nem igazán sikerült működésre bírnom őket.”

„A második körön csak átlagos volt. De még így is sikerült az elejébe kerülni a csapatért. És holnap jobb lesz.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hogy nem működtek ideálisan a gumik, az a Nico Hülkenberggel való találkozásának volt köszönhető. A gyorskörök előtt futott fel a lassan haladó Haasra, és hiába próbálta kerülgetni, a fehér autó mögé szorult.

Hamilton szerint ez pont elég volt a gumigondokhoz.

„Mindenképpen zavaros volt egy kicsit, és semmiképpen sem volt optimális így nekikezdeni a körnek. Normál esetben meg kell próbálnod tartani a tempódat az utolsó szektorban, de elég sok minden történt.”

„Nem volt olyan jó a köröm eleje, mint az előző. Hiányzott egy kis hőmérséklet. Aztán a kör végére felmelegedett, és az utolsó szektorom már kicsit jobb volt. Néha így megy ez” – mondta.

A számokból kiderül, hogyan hatott Hamiltonra a Hülkenberg-eset. Míg ő csak egy 1:32,111 másodperces időt ment második bemelegítő körén, addig Russell egy 1:29,935 másodpercest, vagyis lényegesen gyorsabbat.

Hamilton az első köréhez viszonyítva nem is igazán tudott javítani a részidőin a pálya első felében. Az első szektora mindössze 0,015, a második 0,013 másodperccel lett jobb, a harmadikban viszont 0,167 másodpercet gyorsult. Ezt ugyanakkor némiképp árnyalja, hogy Russellnél is hasonló volt a mintázat: ő az első szektorban 0,097, a másodikban 0,055, a harmadikban 0,228 másodpercet gyorsult az első idejéhez képest.

Max Verstappen és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Toto Wolff csapatfőnök szerint nem volt egyszerű belőni, hányadik kör is az ideális a gyorskörre. „Először azt gondoltuk, hogy a harmadik-negyedik lesz a legjobb, végül a második lett az, egy bemelegítő körrel, és ez nem volt szokványos.”

Hülkenberget főnöke, Günther Steiner vette védelmébe. „Hamiltonnak nem volt szüksége szorosan felzárkózni Nicóra és előzéssel próbálkoznia az utolsó gyorskör előtt. Lewis sem volt akkor gyorskörön” – hangsúlyozta.

Hamilton ettől függetlenül a múltkori hetedik helyek után örült, hogy a legjobb háromba került. „Talán pályafüggő, mindenesetre a csapatnál senki sem lógatta az orrát, nem adták fel, mindenki hihetetlenül keményen dolgozott, hogy a legtöbbet préseljük ki abból, amink jelenleg van. Egy kicsit hátrányban vagyunk a leszorítóerő szempontjából, nem úgy állunk, ahogy szeretnénk. De ma minden összejött. Elképesztő itt lenni, Max két oldalán. Remélem, hogy vasárnap valahogy fel tudjuk őt tartani. Talán el fog húzni a távolba, mint korábban, de mindent meg fogunk tenni” – fogalmazott.

A kérdésre, van-e realitása a győzelmüknek, elmondta: „Nehéz megmondani. Nem mentünk hosszú etapokat, így a verseny lesz az első. Nem tudom, hogy állunk hozzájuk viszonyítva, de arra számíthatunk, hogy legalább negyed vagy fél másodperccel gyorsabbak lesznek nálunk. De talán a szélárnyékkal kicsit rajtuk tudunk maradni, és talán az is segít, hogy ketten vagyunk egy Red Bull ellen. Talán a stratégiával is nyomást gyakorolhatunk rájuk. Meglátjuk.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA/Simon Baker)

További tartalmak