Ilyen gyorsan a feje tetejére állhat minden. Két héttel a dzsiddai győzelme után Ausztráliában az időmérőn egyetlen mért kört sem tudott teljesíteni Sergio Pérez. A Q1-es első gyorskörében a 3-as kanyarban csúszott le a pályáról, miután blokkolta a jobb első kerekét, és mivel a kavicságyban állt meg, nem tudta folytatni.
Pérez már a harmadik szabadedzésen küzdött az RB19-cel – elmondása szerint egy műszaki gond miatt. A kvalifikáció előtt a Red Bull dolgozott a hibán, ám úgy fest, nem sikerült megoldania azt.
„Utas voltam, amint a fékre léptem. A fékerőelosztás egészen előre megy fékezéskor, és csak reménykedem, hogy a csapat megoldja holnapra, és képes leszek versenyezni, minimalizálni a kárt.”
Hangsúlyozta: „Teljességgel megbízom a csapatomban, képesek leszünk megoldást találni és erős versenyt futni.”

Miközben a mexikói a műszaki problémában látja a kicsúszása okát, a Red Bull vezetői finoman utaltak rá, hogy ő maga is szétesett a borzalmasan sikerült szabadedzése után. „Meghatározó a magabiztosság. Tegnap még nagyon erősnek tűnt, de most a legelső lágyas menetén egyből hátrányba került. Aztán keményen próbálkozott a féktávokon, és ez nem volt megfelelő felkészülés az időmérőre” – mondta Christian Horner csapatfőnök a brit Sky Sportsnak.
Helmut Marko tanácsadó a német médiának szintén célzott arra, hogy talán Pérez is lehetett volna óvatosabb. „Sergiónak a harmadik edzésen a motorbeállításokkal volt gondja. Ez bizonytalanította el, és ezért csúszkált folyamatosan. Elméletileg megoldottuk a problémát” – mondta az osztrák a délelőttiről.
„Talán nem volt optimális a beállítás, de bizonytalan is volt, türelmetlen, és az első körén még csúszósabb volt a pálya, hidegek a gumik. Ezek együtt járultak hozzá, hogy sajnos kicsúszott.”

Button: Pérez lehetett volna óvatosabb
Miközben a Red Bull csak érintette Pérez hozzáállását, a korábbi mclarenes csapattárs, Jenson Button kritizálta is őt. A brit Sky Sports szakértője úgy véli, egy olyan szabadedzés után, amilyet Melbourne-ben teljesített, óvatosabbnak kellett volna lennie az időmérős legelső körén. „Ez meglep. Nehéz harmadik szabadedzése volt, de az ember fokozatosan építkezik. Az övé a leggyorsabb autó, nem kell a vonalra tennie már a második féktávon. De talán nagyobb gondja van az autóval, mint gondoljuk.”
„A harmadik szabadedzése az egyik legnehezebb edzése volt, a rádióban hangot is adott ennek. Meglepett, hogy nem erre alapozott. Elég lett volna egy laza kör elsőre, és onnan építkezhetett volna”
– vélekedett 2009 világbajnoka.
Panasz egyébként nem csak Péreztől érkezett a nap folyamán. Max Verstappen az időmérőn – idén sokadszor – nehezményezte, hogy gond van a lefelé váltásokkal, és Marko szerint nála is jelentkezett hasonló jelenség, mint amit Pérez tapasztalt délelőtt. „Egy kisebb lökés érkezett a motortól, de nem olyan, mint a szabadedzéseken.”
Verstappen váltásokkal kapcsolatos panaszairól Horner is beszélt – de nem hozta összefüggésbe ezt Pérez esetével. „A versenyzők különböző beállításokkal mehetnek a lefelé váltások szempontjából. És a lefelé váltások erőssége egy kevésbé tapadó pályán oda vezethet, hogy blokkol a hátsó tengely. És ezt ő nem szereti” – magyarázta.

Akárhogy is, Pérez szerint a szombat megmutatta, vannak még gyenge pontjai az autójuknak, ezért résen kell lenniük. „Az időmérőn látható volt, milyen szorosan együtt van mindenki. Ha nem tudunk mindent összerakni szombaton és vasárnap, az ellenfeleink elég erősek” – mondta.
Marko hangsúlyozta, ami most a mexikóival történt, az nem megbízhatósági gond.
„Megbízhatósági problémáink ezen a hétvégén nem voltak. A gondot a motor finomhangolása jelentette.”
Ez elmondása szerint a Honda japán központjában történik. „Emiatt nehézkesebb a kommunikáció, de ennek semmi köze a megbízhatósághoz.”
Hozzátette: „Amikor egy autóval feszegeted a határokat – és nálunk ez a helyzet –, akkor természetesen előjönnek időnként gyenge pontok. Eddig viszont mindegyiket meg tudtuk oldani úgy, hogy ne legyen hatása a verseny kimenetelére.”

Már a pontszerzés is jó eredmény?
Pérez vasárnapi futama nem ígérkezik sétagaloppnak. Red Bull-fölény ide vagy oda, Marko szerint nem tűzhetnek ki magas célokat. „A Forma–2-ben láthattuk, hogy a DRS ellenére is nehéz előzni, szóval még nem tudjuk, meddig juthatunk előrébb. Örülhetünk, ha összejön a pontszerzés” – mondta kissé pesszimistán.
Horner szerint még van remény. „Max legutóbb a tizenötödikről a második helyig jött fel a verseny feléig. Itt viszont nehezebb előzni. De van három DRS-zóna, és van egy jó autónk a versenyen. A lényeg, hogy kimaradjon a bajból, jöjjön fel, és válasszuk a helyes stratégiát. Checónak két kemény szettje van holnapra, akárcsak Maxnak. És ha ez lesz a domináns gumi, az meghatározó lehet számára a verseny második felében” – fogalmazott a brit.