Tíz év után újra összejött a pole pozíció a Red Bull számára az Ausztrál Nagydíjon. Max Verstappen sikere nem jött váratlanul a csapat idei fölényének tükrében. Inkább az volt némiképp meglepő, hogy ennyire szoros lett.
A holland közel három tizedmásodperccel múlta felül George Russellt, ám a Q3-as első körök után mindössze 9 ezredmásodperc volt az előnye Lewis Hamiltonnal szemben.
Helmut Marko a Servus TV-nek nyilatkozva kiemelte, a második körös javítás nemcsak az autójukat, hanem a versenyzőjüket is dicsérte. „Ez egy hihetetlenül jó kör volt Maxtól. Minden edzésrésszel jobbá tettük az autót. Főleg az utolsó változtatás hozott sokat. Hatalmas kör volt.” – mondta Marko.

Elismerte, nem számoltak ennyire erős Mercedesekkel.
„Meglepő volt, hogy a Mercedes mennyire közel került. Remélem, hogy a gumimelegítésükkel, ami most tökéletesen sikerült nekik, a versenyen gondjuk lesz a gumikopással”
A szakembert megkérdezték, Russelléktől tartanak-e a leginkább. Marko arra számít, hogy a versenytempó tekintetében ismét az Aston Martin lesz a jobb. A gumikezelése miatt is. Innen nézve azonban nem bánja, hogy George Russell és Lewis Hamilton is Fernando Alonso elé furakodott.
„Még mindig úgy vélem, hogy versenytávon Alonso lesz a jobb. Ha normál módon megy le a nyitókör, és marad a mostani sorrend, az nekünk jó, mert úgy vélem, a Mercedes nem lesz annyira erős a versenyen, és feltartja Alonsót. Az egy kis egérutat jelentene számunkra” – tekintett előre.