Musorujsag
Élő Eredmények

Verstappen a gumikat érezte a legnagyobb ellenfélnek…

Verstappen a gumikat érezte a legnagyobb ellenfélnek…

F1
A vártnál szorosabb időmérő? Fenyegető Mercedesek? Max Verstappen a legnagyobb ellenfélnek a gumikat és a melbourne-i aszfaltot érezte…

Ez háromból három! Továbbra sem talált legyőzőre a Red Bull idén időmérő edzésen. Dzsidda után ugyan Melbourne-ben is meglepően korán elveszítették az egyik autójukat, de a másik most is behúzta a pole pozíciót. Max Verstappen a csapata 2013 óta első időmérős sikerét szállította az ausztrál pályán.

A George Russell-lel szembeni 0,236 másodperces előnye magabiztosnak számít, de óriásinak nem. Azok után pedig, hogy a Q3-as első körök után csak 9 ezreddel vezetett Lewis Hamilton előtt, szorosabbnak tűnt ez az időmérő, mint az előző kettő. Vagy mégsem?

„Nem, csak nehéz volt kiismerni a gumikat és kihozni belőlük a legjobbat. De végső soron jó munkát végeztünk, elégedett vagyok vele”

– mondta Verstappen az F1 TV kérdésére, ez volt-e az idei legnehezebb időmérős sikerük.

A kérdésre, mennyire érzi fenyegetőnek a két Mercedes-versenyző közelségét, szintén beszédes választ adott. „Szerintem gyors autónk lesz holnap. De ezen az aszfalton nehéz megérteni, mit akarnak a gumik. De végső soron a jó rajt lesz a fontos. Ha ez megvan, normál esetben egy kicsivel versenyképesebbek vagyunk a futamon, mint az időmérőn.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Verstappen számára a gumik bizonyultak tehát a legkeményebb ellenfélnek a hűvös Ausztráliában. És a riválisok nyilatkozataiból kijelenthető, ezúttal valóban mindent a működésre bírásuk határozott meg. „Összességében jól ment, de nagyon nehéz volt működésre bírni a gumikat és megteremteni a kényelemérzetet az első kanyarban. Egész hétvégén így volt, és szerintem mindegy lett volna, ha teljes edzést futottunk volna az első és a második szabadedzésen. Egyszerűen nagyon nehéz a tavaly lerakott új aszfalt miatt” – magyarázta a címvédő, hozzátéve, más pályákon könnyebb ráérezni, mi kell a gumiknak. Szerinte a versenyen azonban „stabilizálódik a helyzet”.

Azt azért nem tagadta, hogy a Mercedes meglepetést okozott. Ám ezt is a gumikra vezette vissza.

„Egy kicsit meglepett. Talán ők is magukat! De még egyszer mondom, az egész arról szólt, hogy megfelelő tartományba hozod-e a gumikat. Gyanítom, hogy ebben jó munkát végeztek.”

A versenyre túl sokat nem gyakorolhattak a pénteki második szabadedzésen érkező eső miatt, ám Verstappen nem különösebben aggódik. „Mentem egy hosszú etapot a harmadik szabadedzésen, szóval felmértem a gumikat. Nem gondolnám, hogy a gumik szempontjából egyértelmű lenne a verseny. Viszont az alapján, amit eddig idén mutattunk, szerintem jó versenyünk lehet.”

Max Verstappen (Fotó: XPB)

Mivel az eddigi legfőbb ellenfelének számító csapattársa, Sergio Pérez már a Q1 elején kiesett, Verstappen kissé magányosnak tűnik elöl. Két hete Dzsiddában még ő indult a mezőny sűrűjéből, és a végére így is összejött közöttük egy párharc, még ha távoli is.

A hollandot megkérdezték, szerinte Pérez meddig juthat az utolsó helyről. „Nem tudom. Ez a pálya egy kissé trükkös az előzés szempontjából, de az extra DRS-zóna talán segíteni fog. De nehéz megmondani. Azon is múlik, mennyire lesznek gyorsak a többiek a versenyen, hogy fog-e kopni a gumijuk, vagy hogy jobb leszel-e a gumikopás szempontjából. Sok tényező szerepet játszik” – fejtegette a kétszeres világbajnok.

 

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak