Musorujsag
Élő Eredmények

Hülkenberg: Ez amerikai szórakoztatás, de a sportról sem kéne megfeledkezni

Hülkenberg: Ez amerikai szórakoztatás, de a sportról sem kéne megfeledkezni

Servus TV, Sky
Meg tudja érteni Nico Hülkenberg, hogy a piros zászló show-eleme lett az F1-nek, de rámutatott, a sportolók számára ez többről szól a puszta szórakoztatásnál.

Nem aratott nagy sikert az F1-es versenyzők körében, hogy az FIA háromszor is félbeszakította a vasárnapi Ausztrál Nagydíjat. Több résztvevő is kritizálta a szövetséget, illetve az F1-et, hogy komoly ok nélkül is piros zászlós jelzést adott ki. Főleg a Kevin Magnussen leállása miatt nem találták indokoltnak a leállást.

Nico Hülkenberg tulajdonképpen nyertese volt a futam végi kavarodásnak, hiszen az Alpine-ok kiesésével egy előtte és egy mögötte lévő ellenféltől is megszabadult. A Haas hetedikként leintett versenyzője mégis kritikusan nyilatkozott a történtekről.

„Én ma nem vesztettem vele semmit. De a futam alatt kidolgozod a beledet is, és jó helyen állsz, aztán úgy alakulhat, mint Fernandónál, akit az utolsó rajtnál megforgattak. Ha megsérült volna az autója, és nem tudott volna továbbmenni, oda lett volna a dobogója”

– utalt Fernando Alonso és Carlos Sainz 57. körös újraindítás során történt balesetére.

Carlos Sainz és Fernando Alonso balesete (Fotó: XPB)

A két Alpine-versenyző ki is esett az FIA által később az eredmény szempontjából semmisnek tekintett körben.

Hülkenberg szerint nyilvánvaló, miről szólnak ezek a megszakítások, de örülne, ha rájuk is tekintettel lennének.

„Mind klassz versenyzést és szórakoztatást akarunk, de a sportoldalról sem szabadna megfeledkezni”

– figyelmeztetett a német.

Hozzátette: „Ez egy kétélű fegyver. Mindkét oldalt meg tudom érteni. Ez kicsit egy amerikai szórakoztatási módszer, ami vele jár. De számunkra, akik sok időt, energiát és pénzt ölünk ebbe, ezek olyan tényezők, amiket nem mindig könnyű elfogadni.”

Borítókép: Carlos Sainz, Lando Norris, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly (Fotó: Coates / XPB Images)

További tartalmak